|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP KB Ügyvezető Titkárságának tiltakozása Csurka István kijelentése ellen
"Az újjáalakult MSZMP vállalta és vállalja Kádár János emberi,
politikai örökségét, azt, hogy annak értékét továbbfejleszti.
Ezért is felháborodását s tiltakozását fejezi ki Csurka István
kegyeletsértő kijelentése ellen. Meggyőződésünk, hogy e tiltakozás
találkozik minden jóérzésű magyar ember véleményével.
Reméljük, az MDF józanul gondolkodó vezetése elhatárolja magát
Csurka István kijelentésétől, mert különben saját politikai
ígéreteinek és vállalásainak hitelét koptatja."
BBC, Késő esti adás:
Megvertek két csehszlovákiai magyart
"Az első csehszlovákiai szabad választások kampányában részt vesz
a Független Magyar Kezdeményezés is, mint a csehszlovákiai
magyarokat képviselő egyik politikai mozgalom. A hét végén egyik
Duna melletti településen, Dunaradványon, a komáromi járásban
tettlegesen bántalmazták két aktivistánkat, akik a Független Magyar
Kezdeményezés választási plakátjait ragasztották.
A semleges felületre ragasztó aktivistákat két ismeretlen férfi
előbb provokatívan követett, majd mivel a madaras plakátok
ragasztását tovább folytatták, tettlegesen is bántalmazni kezdték.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az Ifjusági Demokrata Fórum nyilatkozata
|
----------------------------------------
München, 1990. május 14. (SZER, Késő esti mai nap) - Az Ifjusági Demokrata Fórum felkérte az MDF parlamenti képviselőcsoportját, hogy folyamatosan ellenőrizze a szovjet csapatkivonás szerződésben foglalt ütemtervének betartását. Legalább hetente egyszer tájékoztassák a közvéleményt a csapatkivonás ütemszerű lebonyolításáról.
Az Ifjusági Demokrata Fórum kéri az Országgyűlés honvédelmi bizottmányát: ha bármilyen nyugtalanító jelenségről tudomást szerez - például épületek lerombolásáról, a helyi lakosság zsarolásáról, vagy a nemzet vagyonát képező objektumok megrongálásáról - úgy tiltakozzék az illetékes szovjet katonai vezetésnél, a kormány pedig diplomáciai úton fejezze ki rosszallását. +++
1990. május 14., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|