|
|
 |
|
 |
Göncz-beszéd (2.rész)
|
Göncz Árpád szólt Magyarország legújabbkori tragikus
történelméről, százezrek 1956 utáni meneküléséről, nyolcezer ember
bebörtönzéséről, internálásáról, a forradalom négyszáz kivégzett
harcosáról, s arról, hogy a ,,megmaradt magyar megint belső
emigrációba vonult és hallgatott önvédelemből, vagy jövőtlenségében
ivásnak adta a fejét, öngyilkos lett, infarktust kapott, elkopott s
meghalt idő előtt,,.
Így folytatta:
- A hetvenes évek végefelé megint ritkulni kezdett a homály. A
többség már nem hitt a szemének, s akadt a névtelenek között, aki
nekilátott szamizdatot gyártani, aki vállalta a házkutatásokat,
gumibotot. Megkezdődött a hosszú, vértelen, de keserves küzdelem,
ami csak most, a választásokkal ért véget. Reméljük végleg, s
higgyük, hogy a szabadság és nem a nyomorúság győzelmével. S a
névtelen magyar ennek a küzdelemnek is ott viseli nyomát az arcán.
Az elnök beszélt életútjáról, arról, hogy édesapja a mai
Románia, anyja Jugoszlávia területén született, mindketten
menekültek voltak. ,,Már diákkoromban túl sokat tudtam az
embertelenségről... Legjobb barátom szüleit zárt marhavagonban
szállították el Auschwitzba. Ő maga, az egyetlen szent, akivel
életemben találkoztam, nem volt hajlandó szökni, s holtáig csak jó
szava volt gyilkosairól. Én nem vagyok szent: behívtak katonának,
megszöktem, fegyverrel harcoltam a nácik ellen, megsebesültem, s ez
eleve kijelölte helyemet a háború után újonnan épülő magyar
demokráciában, amely nem élte meg a negyedik születésnapját, megölte
Sztálin és a hidegháború,, - emlékezetett vissza.
Göncz Árpád szólt a segédmunkásként, hegesztőként, majd - az
egyetem elvégzése után - mezőgazdászként ledolgozott éveiről, az
1956 utáni megtorlás őrá kiszabott életfogytiglani ítéletéről,
amelyből hat évet töltött le. A börtönben tanult meg angolul, így
lett amerikai írók alkotásainak fordítója. (folyt.)
1990. május 13., vasárnap 19:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|