|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A TDDSZ Országos Választmányának állásfoglalása
"Az sem világos, hogy milyen eredetű
(külföldi) és nagyságú összegek egészítenék ki az
alapítvány-együttest, és arról sincs információnk, hogy ezeket az
összegeket milyen feltételekkel kapta az ország.
Mindezek alapján a TDDSZ leghatározottabb kívánsága, hogy az új
kormány első lépésként zárolja az alapítvány-együttes vagyonát és
vizsgálja felül létrehozásának körülményeit."
SZER, Kezdődik a nap:
A külföldre sugárzó rádiók szerepe Amerikában
" A külügyi bizottság elnöke a múltra utalva dícsérő szavakkal
szól a Szabad Európa és a Szabadság Rádióról, valamint az Amerika
Hangjáról is. Megemlíti, hogy a rádiók hozzájárultak a berlini fal
leomlásához, és ő ezt nyilván képletesen a lehető legtágabb
értelemben érti. De azt viszont a lehető legkonkrétabban, hogy a
rádiók viszonylagos sikere a dolgok dialektikája folytán most
megköveteli a szerep, a célok és a szándékok újraértékelését.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF leköszönő választmányának ülése (1. rész)
|
1990. december 8., szombat - A Magyar Demokrata Fórum
szervezetei és regionális küldöttgyűlései továbbra is Antall
Józsefet szeretnék a párt elnöki székében látni. Így foglalt állást
szombaton az MDF választmánya is, amely utolsó ülését tartotta, egy
héttel a IV. országos gyűlést megelőzően. Elnökségi tagként - a
korábbi hírekkel ellentétben - vállalja a jelöltséget Lezsák Sándor
jelenlegi ügyvezető alelnök, és bizonyos feltételekkel Kiss Gy.
Csaba alelnök is.
A választmányi ülésről - amelyen részt vett több elnökségi tag, valamint miniszter - Kiss Gy. Csaba és Szűcs István, a választmány ügyvivője tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondták, hogy az új alapszabály-tervezetben két változat szerepel az elnökség összetételére vonatkozóan. Eszerint a jelenlegi 19 tagú testület 21 vagy 13 tagú lesz. A jelölőlistára azonban 42 vagy 26 személy neve kerül. Kiss Gy. Csaba véleménye szerint helyes lenne, ha a jelenleginél kevesebb kormánytag vállalna szerepet az elnökségben. Ehelyett megfontolandónak tartja egy politikai tanácsadó testület létrehozását, amelyben a kabinet tagjai is helyet kapnának. Kívánatos lenne, ha már az országos gyűlés napján összeülne az új elnökség, és megválasztaná a négy alelnököt, s közülük az ügyvezetőt.
A választmányi ülésen felolvasták és megvitatták azt a poltitikai nyilatkozat-tervezetet, amely az országos gyűlésen fog elhangzani. A Csengey Dénes által objektívnek nevezett nyilatkozat-tervezet önkritikus helyzetértékelést tartalmaz, és javaslatokat tesz az MDF megújulására, az elmúlt időszak hibáiért a párton belül felelősök, név szerinti megnevezésére. A választmány döntő többségének akarat szerint az országos gyűlésnek a problémákat, bármilyen fájdalmas is, nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Szóba kerültek az MDF Bem téri központjának, februártól máig,,meg nem oldott működési hiányossága is.
A választmány bízik abban, hogy az országos gyűlés olyan döntéseket hoz, amelyek garantálják, hogy a párt minden szintjén érvényesüljön a demokrácia, s minden testület ellenőrizhető legyen. A már elfogadott alapszabály-tervezet lehetővé teszi, hogy az MDF egysége érdekében a pártban meglévő ideológiai platformok szabadon működjenek. Semmiképpen sem lehet arra számítani, hogy az országos gyűlésen a párt a platformok mentén szétszakad. (folyt.köv.) til/oé
1990. december 8., szombat 18:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|