|
|
|
|
Mindszenty - Mariazell
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1990. május 10. csütörtök (MTI-tud) - Igen valószínű,
hogy Mindszenty József maradványait az ausztriai Mariazell
bazilikájából hamarosan visszaszállítják hazájába. Ezt a véleményt a
híres zarándokhely Benedek-rendi elöljáróságának vezetője, Veremund
atya fejtette ki az APA osztrák hírügynökségnek adott és csütörtökön
közzétett nyilatkozatában. Mint közölte, az időpont egyelőre nincs
kitűzve, de az elöljáróság azzal számol, hogy a hazaszállításra még
a pápa 1991 szeptemberére tervezett magyarországi látogatása előtt
sor kerül.
Elmondta, hogy az egykori magyar bíboros-hercegprímást, aki 1975. május 6-ikán hunyt el Bécsben, annak idején saját végakarata szerint helyezték el örök nyugalomra a mariazelli bazilikában. Ugyancsak ő rendelkezett azonban úgy, hogy ha Magyarországon ,,megbukik az orosz ateizmus,, , akkor végső sírhelye Esztergomban legyen. Veremund páter rámutatott, hogy Mindszentyt Magyarországon néhány hónappal ezelőtt rehabilitálták, s szerinte ma már minden tekintetben megvannak a feltételek a bíboros említett kívánságanak teljesítéséhez.
A bencés vezető beszámolt arról, hogy megkezdődött a mariazelli bazilika több évig tartó teljes felújítása. A templomhoz vezető hosszú lépcsősor rendbehozatala már hetek múlva befejeződik, e munka után a torony tatarozása és gótikus díszítményeinek restaurálása következik, majd elvégzik a belső térség újjáépítését. A költségek fedezéséhez az ide-zarándokló tömegek adományait is kérik. +++
1990. május 10., csütörtök 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|