|
|
|
|
Német kérdés - népképviselők
|
Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. május 3. csütörtök (MTI-tud.) - Nincs
perspektívája a hidegháború időszakában kialakult, a konfrontációra
épült katonai tömböknek, azoknak szükségszerűen politikai
szövetségekké kell válniuk - hangsúlyozta Georgij Arbatov akadémikus
népképviselő azon a csütörtöki moszkvai sajtóértekezleten, amelyen
neves népképviselők, a Legfelsőbb Tanács Külügyi Bizottságának
tagjai vettek részt.
A német egyesítés kapcsán elhangzott kérdésekkel kapcsolatban a népképviselők kifejtették: nem kívánatos, hogy az egyesítés veszélyeztesse a pozitív európai folyamatokat. A német egyesítésnek a közös európai ház építésével összehangban kell végbemennie. Alekszandr Dzaszohov, a LT Külügyi Bizottságának elnöke hangsúlyozta: elképzelhetetlen az egyesített Németország NATO-tagsága, mivel ez jelentősen megváltoztatná az európai katonai erőegyensúlyt és károsan hatna a kibontakozott pozitív európai folyamatokra. A Szovjetunió ugyanakkor lehetségesnek tartja az átmeneti időszakban az egységes Németország egyidejű tagságát a NATO-ban és a Varsói szerződésben.
Dzaszohov közölte, hogy a Legfelsőbb Tanács május első napjaiban szünetelteti munkáját, mivel a képviselők választóikkal találkoznak. +++
1990. május 3., csütörtök 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|