|
|
 |
|
 |
Az ellenségtől az ellenzékig
|
Reméljük nem feledkezünk meg arról, hogy nem is oly régen még
alig volt különbség ellenfél, ellenzék és ellenség között. Lehetett
szabadon és nyilvánosan szeretni, dicsérni a rendszert, de ennek
ellenkezője már erőteljesen attól fügött: hol, mikor és kik előtt
nem dicsérem, avagy nem szeretem. Az ellenzék és az ellenség közötti
különbségtétel eltüntetése többek között azért is káros, mert az
ellenségnek általában a megsemmisítésére szoktak törekedni, viszont
ha már a velem egyet nem értőt is legyőzendőnek tartom, akkor
előbb-utóbb magamra maradok.
A tavaszi választások eredményeképpen majdnem másfélszáz
képviselő tekintheti magát ellenzékinek, tucatnyi pártnak reménye
sincs arra, hogy érdemi hatalmi tényezőként működhesen, utcán,
sajtóban, könyvben megszólalhat szinte mindenféle politikai
törekvés. Érdemes hát legalább egy rövid összegzés erejéig számot
vetnünk azzal; hányadán is állunk most azzal, hogy ki az ellenzék és
mi lehet a szerepe? Összezagyvált fogalmaink lassanként
kitisztulhatnak.
Az elmúlt két év változásai a politikai szókészlet világában
mutatkoznak meg leginkább. Az évtizedeken át gyakorolt és nehezen
viselt EGYSÉGMÍTOSZ sokak fejében egybeolvasztotta az ELLENFÉL
fogalmát az ELLENSÉGÉVEL, s az ELLENZÉKET az ELLENSÉGGEL. Mindennek
jegyében az ellenzéki az ördög cimborája, kártevő, összeesküvő meg
minden egyéb volt - csak viselhető politikai kategória nem.
Mostanában megtanulunk különbséget tenni e három fogalom között.
Ellenfele mindenkinek lehet, aki a politikai - közéleti cselekvés
mezejére téved, s ez igencsak természetes jelenség. Egy párton,
egyetlen politikai platformon belül is sokféle módon lehet közeledni
ugyanazon problémákhoz és lehetnek időlegesen egymás ellenfelei azok
is akik egyébként számos-fontosabb kérdésben egymás szövetségesei.
alc. Kisebbségi szerep
Az ELLENZÉKKEL már bonyolultabb a dolog. A mindenkori
hatalomgyakorlókat sohasem fogja teljes egyetértés övezni és a
politikai élet demokratikus működésének nélkülözhetetlen feltétele
az, hogy a hatalmi küzdelemben valamilyen módon alul maradók
(például mert kisebbségi véleményt képviselnek) is hallathassák
hangjukat, részt vehessenek a politikai közéletben. (folyt.)
1990. május 7., hétfő 10:49
|
Vissza »
|
|
Ellenség 2.
|
Ellenzéki helyzetben lenni korántsem jelent örökké kisebbségi
szerepet. (Elegendő talán a jelenlegi parlamenti képviselők nagy
részének eddigi politikai életútjára gondolni.) Azokban az
országokban, ahol a politikai intézményi szerkezet lehetővé teszi a
különböző irányzatok, pártok rendszeres megméretését; ott egy-egy
politikussal élete folyamán gyakorta előfordul, hogy a politikai
szereplés mindkét oldalát átélheti; épp olyan valószínűséggel lehet
miniszter, mint ahogyan ellenzéki figura. Mindez a változások
normális részeként a demokrácia egyik feltétele.
Úgy tűnik, hogy e finomságok és különbségtételek megtanulása
hosszú folyamat lesz Magyarországon - s ez teljességgel érthető is.
A tavaszi választások után egy időre leosztódnak a szerepek; lesz
három kormányzati felelősséget viselő párt és lesz másik három,
amelyek képviselőinek módja nyílik - hazai viszonyok között - a
parlamenti ellenzék szerepének gyakorlására. Az is kétségtelen
azonban, hogy e három utóbbi párt között (SZDSZ, MSZP és a FIDESZ)
attól még jelentős különbségek vannak - és lesznek - mert ők
jelenleg egyaránt ellenzéki politikai erőkként léteznek.
A képet még tovább bonyolítja annak felvetése, hogyan minősítsük
majd azokat a pártokat, akik be sem jutottak a parlamentbe?
Nyilvánvalóan azok, akik túlélik önnön választási vereségüket és
továbbra is tevékenykedni szeretnének majd egyértelműen meg fogják
fogalmazni politikai álláspontjukat mind a kormányzati hatalmat
gyakorlókhoz, mind pedig az ellenzéki pártokhoz képest. S ez utóbbi
viszony nyomán lesznek majd akik a parlamenti ellenzékiek politikai
ellenzékei lesznek - a szélesebb értelemben vett közéletben.
alc. A szavazás csak egyszeri ítélet
E vázlatos áttekintés is alkalmas talán arra, hogy előre
jelezhessük: az érdeklődő állampolgár nem lesz könnyű helyzetben az
elkövetkező időkben. Figyelmét kénytelen lesz megosztani a
többszörösen tagolt politikai erők között - és az állandóan változó
politikai erőviszonyok közepette kevéssé remélheti biztosítottnak
álláspontja változatlanságát. Akik valamelyik párthoz szervezetten
tartoznak, azoknak véleménye és magatartása együtt fog mozogni
pártjukéval, hiszen ők is valamelyest alkotó tényezői e mozgásnak.
Jól tudjuk azonban azt, hogy az összes párt EGYÜTTES TAGSÁGA nem éri
el még a választási jogosultak számának tíz százalékát sem. Ezért az
igazi talány ma még a magát politikailag meg nem nevező óriási
többség minősítésének a kérdése. (folyt.)
1990. május 7., hétfő 10:51
|
Vissza »
|
|
Ellenség 3.
|
Rendkívül nehéz megjósolni azt, hogy a lakosság ellenzéki,
kormánypárti avagy érdektelen, semleges észjárás és érzelemvilág
jegyében viszonyul-e az új hatalmi
struktúrához.
Ha kiszámoljuk, hogy az első fordulóban (amikor még pártokra
szavaztak) mekkora volt a támogatottsága ama három pártnak, akik
most kormányzati koalicióra lépnek, akkor azt láthatjuk, hogy kb. 2
millió százezer választó támogatta őket. Az ellenzéki hármas pedig
szintén valamivel több mint kétmillió szavazatot kapott. Igaz, a
válsztópolgárok NEM IS KOALICIÓRA nem is ELLENZÉKI POZICIÓRA
hatalmazták fel pártjaikat; mégis érdemes azonban e fenti
számokon elgondolkodni. Tény, hogy a szavazói magatartás: EGYSZERI
VÁLASZTÓI ÍTÉLET. S mindebből egyáltalán nem következik, hogy az
új kormányzatnak eleve számolnia kellene kétmilliós potenciális
ellenzékkel. Hiszen azok, akik valamely más pártra szavaztak,
egyáltalán nem biztos, hogy nem fogják támogatni az új kormányt. De
az ellenkezőjén is el kell töprengeni; ugyanis a választói bázis
egyáltalán nem automatikus támasztéka a majdani koaliciós
kormánynak.
Vagyis: a közeljövő kormányzatának LEHET NAGYOBB IS, MEG KISEBB
IS az ellenzéke, mint amit eme 2-2 milliós ide-oda megosztottság
kifejez. Az emberek nagy valószínűséggel a kormányzati
döntésektől függően fognak kormánypárti, ellenzéki avagy tökéletesen
érdektelen szerepeket választani. Ez a többpárti struktúra ugyanis
túlontúl fiatal ahhoz, hogy a tavaszi pártválaztások eredményeit
hosszabb távon is meghatározó erejűnek véljük. A választás
szabadsága, a sokpárti kínálat még friss élmény; a politika és a
politikusok utálata és a velük szembeni bizalmatlanság viszont
nagyon is erősen meggyökerezett, s több generáció életében
megtapasztalt hagyomány. S éppen e bizalmatlanság folytán nagyobb a
késztetés a csöndes, elfojtott, morgolodó, házi sütetű ellenzéki
szerepre, mintsem a kormányzat aktív támogatására. (Ez utóbbi amúgy
is gyanús, mert leginkább a politikából élők "kiváltsága" szokott
volt lenni). (folyt.)
1990. május 7., hétfő 10:52
|
Vissza »
|
|
Ellenség 4.
|
alc. Az újabb erőpróba: a helyhatósági választások
Mindeme - elvontnak látszó - elmélkedésnek nem is oly soká
nagyon is gyakorlatias és mindennapi jelentőségét fogjuk átélni.
Mihelyst fölállnak a központ hatalmi szervek azután nyomban át fog
tolódni a politikai küzdelmek súlypontja a HELYHATÓSÁGI
VÁLASZTÁSOKRA. Valamennyi magát komolyan vevő politikai erő ugyanis
tiztában van azzal, hogy a tavaszi választásokon a rendszeváltásnak
CSAK A FELSŐ RÉGIÓKBAN MEGVALÓSÍTHATÓ RÉSZE történhetett meg. Az
igazi változást azonban az hozza ha majd a száznál több város és az
ezernyi falu vezérkara is lecserélődik; majd ennek nyomán pedig a
kulturális, egészségügyi, közlekedési, helyi gazdasági szervezetek
alkalmatlan vezetőit is leváltja a sors.
A helyhatósági választásoknak nem lesz majd akkora zaja, nem
lesz annyi plakátja és tévéreklámja, mégis az emberek jobban fogják
tudni, hogy őket érintő - szolgáló változásokról lesz szó. A helyi
küzdelmekben egészen más módon vetődnek majd föl az elenfél -
ellenzék - ellenség - problémák. Saját településeiken a leendő
választók összehasonlíthatatlanul jobban meg tudják ítélni azt, hogy
ki a legalkalmasabb közügyeik intézésére. Tagadhatatlan annak is a
jelentősége, hogy az egyes jelölteket mely pártok támogatják, s az
is valószínű, hogy A MÁR HATALMI HELYZETBEN lévő pártok jelöltjei
előnyösebb helyzetben lesznek. Mégis, a fordítottja is
megfontolandó: a pártokat is erőteljesen minősíti majd az adott
város, falu közössége előtt az a tény, hogy mennyire tudnak hiteles,
elfogadott személyeket megnyerni jelöltnek. Ebből pedig fura
kombinációk alakulhatnak majd ki; kormánypárti szavazók ellenzéki
helyi jelölteket támogatnak, ellenzéki pártok szavazói nyugodt
szívvel fogadnak el kormányzópárti jelölteket - ha őket látják
alkalmasabbnak.
Vagyis: a ma is eléggé bonyolult belpolitikai képlet további
metszeteiben válik még tarkábbá, mindez pedig valamennyiünk számára
tanulási folyamat. Megtanulhatjuk - akár alakítani is - azokat a
közállapotokat, ahol is az ember végre magától döntheti el, hogy kit
és mit támogat, minek-kinek lesz barátja vagy ellenzéke.
S még ha fáradságos és hosszú is ez a tanulási folyamat, még
mindig jobb (és európaibb) annál, mint amikor az ember szándékától
függetlenül - mások és másutt - döntötték el, hogy ellenfél vagy
ellenzék legyen belőle. Az alattvalónak általában nincs választása.
(MTI-Press)
kl
Kéri László
1990. május 7., hétfő 10:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|