|
|
 |
|
 |
Hannoveri levél a csepeli munkásoknak
|
-------------------------------------
München, 1990. május 5. (SZER, A munka világa) - Felolvassuk Dr.
Berecz Istvánnak, Hannoverből a csepeli vasmű dolgozóihoz intézett
nyílt levelét.
- Negyven év telt el, hogy hét évig tartó munkásságomat a
csepeli martinban elkezdtem. Önkéntesnek éppen nem mondható ez a
kezdet. Főiskolai tanárságom után hazudnék ha kellemesnek mondanám,
hogy segédmunkásként kellett dolgoznom, de nem volt más vállalkozás
és meg is akartam állni a helyemet.
Én időközben messze elkerültem, részben a szakmában, részben
azonkívül sokat láttam, tapasztaltam. Most, miután a bitang világnak
Magyarországon is a végefelé járnak, sokan keresik a jobb, a
becsületesebb utat, különösen szivesen számolnék be itteni,
nyugatnémetországi tapasztalataimról. Otthoni tartózkodásom alatt
hallottam a gondokról, amelyek az új keresésében, a magyar
acélgyártást és Csepelt sem kerülték el. A politikai időjárás még
nem volt kedvező amikor dróthúzók leállóak lettek, a Petrenko-féle
önállósulást is barátok mesélték el. Remélhetőleg az acélmű együtt,
vagy részleteiben ugyancsak az önállósulás útjára lép. Az
acélgyártás helyzete európai szinten sem könnyű. Évekig nagy
leépítések voltak, de most már újra megindult a fejlődés. Óriási
korszerűsítés, modernizálás a kisérője. Ez így természetes jelenség
és főleg van miből. Ezért estem gondolkodóba, amikor a magyar
kollégák nehézségeiről hallottam, mert tojást festeni csak
tojásfestékkel lehet, mással nem pedig ott pillanatnyilag nem nagyon
található megfogható eszköz.
Azután hallottam, hogy a dróthúzóban és Ózdon is egyenesbe
jöttek. Láthatóan a hozzáálláson, az embereken, a szervezésen is
múlik. A csepeli helyzet jelenlegi, pontos ismerete hiányában most
csak két tényezőt emelnék ki. Az egyik a modern közszükségletre való
gyártás, a másik az értékesítés. (folyt.)
1990. május 5., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|