|
|
|
|
Lett függetlenség - Gorbunovs
|
Kóti Lóránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. május 5. szombat (MTI-tud) - A lett
függetlenség helyreállításáról hozott döntés megvalósítása a
Moszkvával folytatandó tárgyalások útján képzelhető el -
hangsúlyozta Anatolij Gorbunovs, a Lett Legfelsőbb Tanács elnöke a
függetlenségről hozott pénteki parlamenti döntés után tartott
sajtóértekezletén, miközben a rigaiak hajnalig tartó valóságos
népünnepélyen éltették a függetlenséget.
Gorbunovs hangsúlyozta, hogy átmeneti időszakra van szükség a valódi gazdasági és politikai függetlenség megteremtése érdekében. Leszögezte, hogy a nyilatkozat semmiképpen sem jelent valamiféle ultimátumot, vagy a párbeszéd megszüntetését. Közölte, hogy a két hete kezdődött tárgyalási folyamat részeként várhatóan május 15-én szakértői szintű tárgyalások kezdődnek Riga és Moszkva között.
A lett függetlenségről hozott parlamenti döntést követő eseményekről tájékoztató Raimond Lohmelis, a lett Népfront szóvivője az MTI moszkvai tudósítójának telefonon elmondta: egyelőre a függetlenségről hozott döntés nem határozza meg az átmeneti időszak tartamát.
A parlament pénteken felhívást intézett Mihail Gorbacsov elnökhöz, amely szerint a függetlenségi nyilatkozat a tárgyalások, a kölcsönös érdekek figyelembevételét célzó szoros párbeszéd kezdetét jelenti. A képviselők szerint ,,rövidlátásra vallana a kialakult történelmi, gazdasági és emberi kapcsolatok megszakítása,,.
A függetlenségi nyilatkozat elfogadására várva több ezres tömeg vette körül Rigában a parlament épületét. A szavazás eredményének kihirdetése után hatalmas ovációban tört ki a tömeg, majd a városon keresztül vonulva, a hajnali órákig ünnepelték a függetlenségi nyilatkozatot.
Megfigyelők szerint jelenleg a fő kérdés, hogy Moszkva miképpen értékeli a függetlenségi nyilatkozatot, ugyanis Mihail Gorbacsov a lett vezetéssel folytatott tárgyalásain értésre adta: a litván út követése esetén elképzelhetetlenek a Rigával folytatandó tárgyalások. +++
1990. május 5., szombat 12:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|