|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kamarai állásfoglalás az MTI ügyében
"A Magyar Hírügynökségi Újságíró Kamara
ügyvezető elnöksége megelégedéssel fogadta a Magyar Demokrata Fórum
és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti megállapodást arról, hogy
a Magyar Távirati Iroda - csakúgy, mint a nemzeti televízió és rádió
- ,,nem lehet pártpolitikai csatározások martaléka,,. A
hírügynökségi kamara ebben a megállapodásban annak elismerését
látja, hogy az MTI nemzeti-közszolgálati intézmény, amely
hírszolgálatában köteles pártatlan, objektív lenni.
"
BBC, Panoráma:
Gorbacsov és a szovjet hadsereg viszonya
"Ismeretes, hogy a szovjet hadsereg az utóbbi időben
elégedetlenkedik. Régebben hősökként kezelték a katonákat, az
Afganisztánból való kivonulás óta azonban veszítettek
presztízsükből."
|
|
|
|
|
|
|
Libération - taxissztrájk
|
Párizs, 1990. október 30. kedd (MTI-TUD) - ,,Még a
kormánykoalíció hívei is úgy vélik, hogy elkerülhetetlen a kormány
alapos átalakítása,, - összegezi a taxissztrájk és annak
következményei nyomán kialakult magyarországi helyzetet keddi
számában a Libération című francia lap. A terjedelmesebb írás úgy
vélekedik, hogy a kormány végül is meghátrálásra kényszerült az utca
előtt a benzinár kérdésében, de az ügynek ennél messzebb menő
tanulságai is vannak.
,,Ezentúl semmi sem lesz már úgy, mint azelőtt. Magyarország alapos megrázkódtatással került ki a konzervatív kormány májusi beiktatása óta első nagyobb szociális konfliktusból,, - írja a lap budapesti tudósítása. A cikk szerint a benzinár-emelés miatt bekövetkezett sztrájk ,,gyorsan alakult át a lakosság életszinvonalának jelentős csökkenése miatti általános elégedetlenséggé,,.
Fontos fordulatnak tartja a Libération, hogy a problémát végül is háromoldalú tárgyalásokon sikerült megoldani, s pozitív fejlemény, hogy a taxisok ,,forradalma,, után a kormánynak meg kell gondolnia, bevezethet-e lényeges intézkedéseket előzetes konzultáció nélkül. A válság ugyanis a civil társadalom ébredését is jelzi. ,,A magyarok korántsem mutattak eddig lelkesedést az új politikai osztály iránt, bármilyen irányzathoz tartozzanak is annak tagjai. A választásoktól történő távolmaradás növekvő aránya is mutatja, milyen távolság választja el egymástól a lakosságot és a vezetőket. De a beletörődésnek is megvannak a maga határai: ha a lakosság nem is akar szavazni, megmutatta, hogy hajlandó az utcára is kivonulni, ha a tét megéri ezt,, - hangoztatja a lap.
A cikk szerint végül is mindenki emelt fővel tavozhatott a létrejött kompromisszum eredményeként, a kormánynak sikerült elkerülnie a szociális robbanást, a sztrájkolóknak megfékezniök az árak emelkedését, s a válság ezen túlmenően megteremtette az alapokat az igazi, szerződéses alapon álló politikához, ahogy ezt Antall József miniszterelnök is elismerte nyilatkozatában. A kormány helyzete viszont kétség kívül meggyengült, a koalíción és az MDF-en belül is megosztottság mutatkozott - állapítja meg a párizsi lap elemzése. +++
1990. október 30., kedd 10:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|