|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kamarai állásfoglalás az MTI ügyében
"A Magyar Hírügynökségi Újságíró Kamara
ügyvezető elnöksége megelégedéssel fogadta a Magyar Demokrata Fórum
és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti megállapodást arról, hogy
a Magyar Távirati Iroda - csakúgy, mint a nemzeti televízió és rádió
- ,,nem lehet pártpolitikai csatározások martaléka,,. A
hírügynökségi kamara ebben a megállapodásban annak elismerését
látja, hogy az MTI nemzeti-közszolgálati intézmény, amely
hírszolgálatában köteles pártatlan, objektív lenni.
"
BBC, Panoráma:
Gorbacsov és a szovjet hadsereg viszonya
"Ismeretes, hogy a szovjet hadsereg az utóbbi időben
elégedetlenkedik. Régebben hősökként kezelték a katonákat, az
Afganisztánból való kivonulás óta azonban veszítettek
presztízsükből."
|
|
|
|
|
|
|
Kiállítás-megnyitó és vitafórum a Politikai Főiskolán
|
1989. március 8., szerda - Brenner György grafikus politikai karikatúra kiállítása március 10-én, pénteken 12 órakor nyílik meg a Politikai Főiskolán. A tárlat március 30-áig látogatható hétfőtől csütörtökig 14 és 19 óra, pénteken pedig 10 és 14 óra között.
Ugyancsak március 10-én - 13 órától - vitafórumot tartanak a Főiskolán a magyar falu jövőjéről. Ezen neves falukutatók, agrárszakemberek, termelőszövetkezeti vezetők fejtik ki véleményüket, s vitatják meg elképzeléseiket a ,,vidéki Magyarország,, távlatairól. A tanácskozás nyitott, az érdeklődők képernyőről kísérhetik figyelemmel a fórumot és kérdéseikkel csatlakozhatnak a vitához. (MTI)
1989. március 8., szerda 10:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|