|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kamarai állásfoglalás az MTI ügyében
"A Magyar Hírügynökségi Újságíró Kamara
ügyvezető elnöksége megelégedéssel fogadta a Magyar Demokrata Fórum
és a Szabad Demokraták Szövetsége közötti megállapodást arról, hogy
a Magyar Távirati Iroda - csakúgy, mint a nemzeti televízió és rádió
- ,,nem lehet pártpolitikai csatározások martaléka,,. A
hírügynökségi kamara ebben a megállapodásban annak elismerését
látja, hogy az MTI nemzeti-közszolgálati intézmény, amely
hírszolgálatában köteles pártatlan, objektív lenni.
"
BBC, Panoráma:
Gorbacsov és a szovjet hadsereg viszonya
"Ismeretes, hogy a szovjet hadsereg az utóbbi időben
elégedetlenkedik. Régebben hősökként kezelték a katonákat, az
Afganisztánból való kivonulás óta azonban veszítettek
presztízsükből."
|
|
|
|
|
|
|
Közlemények, előrejelzések (1. rész)
(OS)
|
1990. október 8., hétfő - A Szocialista Párt Budapesti Felsőoktatási Tagozata öt részből álló felsőoktatási-politikai vitasorozatot indított. A negyedik vita (témája: A felsőoktatás fejlesztésének személyi és anyagi feltételei) október 10-én du. 5 órakor lesz a Villányi úti Konferenciaközpontban (Budapest, XI., Villányi út 11-13.) I. em. 200-as termében, az ötödik pedig (A holnap pedagógusképzése címmel) ugyanott október 17-én du. 5 órakor. A vitasorozat alapján előreláthatólag november közepére fog elkészülni a Szocialista Párt felsőoktatás-politikai koncepciója.
x x x
Az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) ügyvezető elnöksége valamint az Ipartestületek Budapesti Szövetségének elnöke fogadta a főváros egyik főpolgármester-jelöltjét. A Demszky Gábor úr kérésére létrejött találkozón a vendéglátók ismertették az IPOSZ gazdasági programját. A megbeszélésen külön is hangsúlyozták, hogy javítani szükséges Budapesten a szolgálatatás helyzetét. Ebben különösen fontos szerepe lehet a főváros szolgáltató, áruelőállító iparosainak, vállalkozóinak. Ehhez azonban ösztönző szabályozókra, a kisműhelyek problémáinak azonnali megoldására lenne szükség. Az Iposz vezetői egyébként szívesen látnák a többi főpolgármester-jelöltet is hasonló célú megbeszélésen.
x x x
Horn Gyula, az MSZP elnöke az alábbi táviratot intézte Franz Vranitzkyhoz, az Osztrák Szocialista Párt elnökéhez:
Igen tisztelt Vranitzky Úr
A Magyar Szocialista Párt elnöksége nevében fogadja tiszta szívből jövő jókívánságaimat az Osztrák Szocialista Párt választási sikere alkalmából.
A választási erredmények bizonyítják az SPÖ politikai és gazdaságpolitikai irányvonalának helyességét. Politikájuk eredményességét választóik támogatása egyértelműen visszaigazolta.
Pártjuk választási győzelmének számunkra különös jelentősége van, tekintettel közös történelmi múltunkra, az osztrák és a magyar szocialisták és szociáldemokraták történelmi kapcsolataira, hagyományosan szoros együttműködésére, valamint arra a tényre, hogy mind az Osztrák Szocialista Párt, mind a Magyar Szocialista Párt olyan politikai pártok, amelyek alapvetően ugyanazokat a baloldali értékeket képviselik. (folyt.köv.)
1990. október 8., hétfő 18:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Közlemények, előrejelzések (2. rész)
(OS)
|
Az Osztrák Szocialista Párt választási győzelme is bizonyítja, hogy Európában - és itt Közép-Európában is - a szocialista, szociáldemokrata mozgalmaknak van tömegtámogatásuk és jövőjük.
Végezetül engedje meg igen tisztelt Vranitzky úr, hogy elismerően szóljunk az Ön személyes szerepéről, vitathatatlan népszerűségéről, amelynek nagy szerepe volt pártjuk választási sikerében.
Budapest, 1990. október 8. Üdvözlettel:
dr. Horn Gyula a Magyar Szocialista Párt elnöke
(OS)
1990. október 8., hétfő 18:19
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|