|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Taxisblokád - újabb hírügynökségi visszhang (1. rész)
|
1990. október 27. szombat
(Reuter/AP/AFP/DPA/APA/ADN/TASZSZ/Rompres) - Valamennyi nagy
hírügynökség a nap folyamán több anyagban foglalkozott a
Magyarországon kialakult helyzettel: az úttorlaszokkal, a
közlekedési és szállítási nehézségekkel, az ellátási problémákkal.
Tudósítóik értesülésein és saját tapasztalatain kívül idézték az
MTI, a rádió és a televízió jelentéseit. Minden hírügynökség
említést tett az osztrák állampolgárok helyzete miatt a magyar
kormányhoz intézett bécsi jegyzékről, a benzinszállításra vonatkozó
osztrák ajánlatról, valamint Göncz Árpád köztársasági elnök péntek
esti nyilatkozatáról. A délutáni órákban felújított tárgyalásokról
kora estig csak a brit Reuter hírügynökség adott tényhírt.
A legrészletesebben és a legnagyobb terjedelemben az APA osztrák hírügynökség számolt be a kialakult helyzetről. A tudósítás szerint az osztrák Vöröskereszt önkénteseit sem engedték át a határzáron. A hírügynökség másik saját értesülése, hogy Burgenland és a határos magyar területek vezetői megállapodásra jutottak: új határátkelőhelyet nyitnak a Bécsújhely és Sopron közötti úton lévő Klingenbachnál (Kelénpatak).
Az AFP, a DPA és az AP hírügynökség szerint a taxis- és fuvarozósztrájk a fiatal demokráciát az eddigi legmélyebb válságba taszította, s a benzináremelés már belpolitikai válsággá fokozódott.
A DPA tudósítója emlékeztetett arra, hogy eddig Magyarország, minden gazdasági nehézsége ellenére, a keleti tömb legstabilabb országa volt. Most azonban a helyzet véget vethet a nyugati - elsősorban az osztrák, és más nyugat-európai, valamint japán cégek - beruházási hajlandóságának. A kommentár szerint az elmúlt hónapokban a magyar törvényhozás a gazdasági reformok kidolgozása és megvalósítása helyett inkább a pártok közötti csatározások színtere volt. Most azonban a kormány kényszerhelyzetbe került: kozmetikai korrigálásokkal már semmit sem érhet el.
Valamennyi hírügynökség idézte Horváth Balázs belügyminiszter pénteki kijelentését, mely szerint a kormány döntése (a benzinár-emelésről) visszavonhatatlan és megváltoztathatatlan. A Reuter idézte Koncz Máriának, a Miniszterelnöki Hivatal munkatársának ezzel azonos kijelentését, s hozzáfűzte: a döntést követő sztrájk azzal fenyegeti a magyar kormányt, hogy elveszíti hitelét. A brit hírügynökség szerint a hárompárti koalíció népszerűsége a magyarok életszínvonalával párhuzamosan süllyed. (folyt)
1990. október 27., szombat 20:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|