|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
A Vállalkozók Pártja oszágos elnökségének közleménye
(OS)
|
1990. október 26., péntek - A kormány a mai napon hozott árintézkedése ismételten bebizonyította, hogy nem képes az ország gazdasági életét megfelelően irányítani, a mai napig nem készítette el azt a gazdaságpolitikai koncepciót, mely hazánk gazdasági életének határozott, gyors és szakszerű átalakítását szolgálná. Intézkedései sorozatban nehezítik mindennapi életünket, növelik az inflációt, rontják hazánk bel- és külföldi megítélését.
Nem történtek meg azok az intézkedések, melyek e súlyos helyzet határozott megoldását eredményezték volna. Úgy ítéljük meg, hogy a jelenlegi kormány nem képes megoldani azt a feladatot, melyre vállalkozott, nem képes kiutat mutatni e súlyos válságból. A Vállalkozók Pártja országos elnöksége, maga mögött tudva a lakosság jelentős tömegét, felszólítja dr. Antall József miniszterelnök urat és az általa vezetett kormányt, hogy adja vissza megbizatását a köztársasági elnöknek, illetve a Parlamentnek. Felkérjük a köztársasági elnököt és a Parlament elnökét, hogy hívjon össze rendkívüli Országgyűlést, és a Parlament tárgyalja meg e súlyos válsághelyzetet.
Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, mely határozottan fel tudja mérni a rendszerváltás utáni helyzetet, és arra olyan átfogó rendezési koncepciót tud kidolgozni, amely mindenki számára világosan láthatóvá teszi a kivezető utat. Éppen ezért azt követeljük, hogy a Parlament hazai és külföldi szakértők, intézmények bevonásával dolgozza ki az ország kétéves megmentési programját, amelynek ismeretében az ország lakossága a nehézségeket is vállalva fel tud sorakozni. Ennek végrehajtására olyan szakértői kormányt nevezzen ki, amely kormány felül tud emelkedni a jelenlegi pártharcokon és kizárólag az ország érdekeit képes szolgálni.
Nem engedhetjük meg, hogy a nemzet energiáit, tenniakarását egy elképzelés nélküli vezetés és a pártok szembenállása megtörje. Nem engedhetjük meg, hogy a nemzetet újabb tragédia réme bénítsa meg.
Ugyanakkor felhívjuk a lakosság minden rétegét, fiatalokat, időseket, párton kívülieket és minden párt tagját, hogy egységes egészként csatlakozzanak e felhíváshoz, és támogassák azokat, akik már megtették az első lépést, mert ez az akció már nem benzináremelés csupán, hanem a sokadik lépés a teljes gazdasági ellehetetlenülés felé.
Kecskemét, 1990. október 26.
Vállalkozók Pártja országos elnöksége
(OS)
1990. október 26., péntek 14:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|