|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-Conable
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. október 17. szerda (MTI-tud.) - A
Világbank nagyra értékeli, hogy Magyarország pontosan törleszti
adósságait, és továbbra is szorosan együtt kíván működni
Budapesttel, elsősorban a privatizációs program felgyorsításában,
közölte Antall József, és Barber Conable, világbanki elnök szerdai
tárgyalásairól László Balázs kormányszóvivő.
A megbeszélésen magyar részről kifejtették: a kormány elkötelezte magát a privatizáció, az import-liberalizálás felgyorsítása mellett, hogy elősegítse a magyar gazdaság ,,minél gyorsabb alkalmazkodását a megromlott külső körülményekhez,,. A kormány egyúttal felkészül az átalakulással járó munkanélküliség, s egyéb gondok kezelésére, ,,megfelelő szociális háló,, kiépítésére.
Conable támogatásáról biztosította a magyar programokat, elképzeléseket, különösen a privatizáció felgyorsítását. Nagyra értékelte, hogy Magyarország, mint eddig, a jövőben is mindent megtesz adósságainak pontos törlesztéséért. Ez alapfeltétele, hogy az ország a jövőben is hozzájuthasson a szükséges, sőt, nélkülözhetetlen támogatáshoz. Magyarország megbízható partner, így további, szoros együttműködés várható, hangsúlyozta a tárgyaláson a Világbank elnöke. +++
1990. október 17., szerda 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|