|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-előadás, tárgyalások (2. rész)
|
A kormányfő utalt arra, hogy a magyar kormány júniusban elsőként jelentette be a VSZ katonai elemeiből való kilépésre vonatkozó elhatározását és egyúttal kinyilvánította a szovjet katonai és politikai vezetés előtt, hogy a szerződés teljes felülvizsgálatára tart igényt, emellett pedig az a véleménye, hogy az amerikai csapatok európai jelenléte az európai biztonság garanciája.
- Örömmel mondhatom, hogy azóta a csehszlovák és a lengyel álláspont lényegesen közeledett a miénkhez. Ennek következtében a katonai szövetség jövőjét erőteljesen meg fogjuk kérdőjelezni a VSZ két hét múlva, Budapesten tartandó csúcsértekezletén.
- A VSZ mint politikai tanácskozó testület könnyen fennmaradhat még egy darabig, biztosítva a rendszeres politikai párbeszédet a Szovjetunióval. Ez annál is fontosabb, mivel Közép-Kelet-Európa jelenlegi zűrzavarában a szovjet katonai és politikai vezetés részéről a ,,hűtlen, a hálátlan Magyarországról,, hallható retorika nem segít annak a súlyos válságnak enyhítésében, amelyet a két ország közötti kereskedelem összeomlása, a szovjet olajszállítások visszafogása okozott. Nem számolva az óriási, váratlan veszteségeket, a bizalmi válság ellenkezik a magyar kormány szándékaival és filozófiájával. Ismételten kifejeztem meggyőződésemet, hogy az új helyzet végre lehetőséget ad a bizalom és az együttműködés tisztességes viszonyának megteremtésére a Szovjetunió és Magyarország között. Úgy véljük: az elhatározottság, a mérséklet kölcsönös lehet, s még a szóhasználatban is elkerülhetjük az erőszakosságot. Nem kétséges, hogy minden politikai kezdeményezésünkben kiváló partnerünk volt a Szovjetunió, Mihail Gorbacsov, aki nézetünk szerint messzemenően megérdemelte a Nobel-Békedíjat - mondotta Antall József. A miniszterelnök szólt az Ukrajnával való kétoldalú kapcsolatok megteremtéséről és Magyarországnak a balti államokkal kiépített kitűnő kapcsolatairól. (folyt.)
1990. október 16., kedd 18:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|