|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-előadás, tárgyalások (1. rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
New York, 1990. október 16. kedd (MTI-tud.)- Antall József
miniszterelnök kedden a magyar külpolitikáról tartott előadást New
Yorkban és vezető amerikai üzletemberekkel tárgyalt a gazdasági
együttműködésről. A kormányfő nyilatkozott a The New York
Timesnak, majd a nap folyamán amerikai zsidó szervezetek
vezetőivel találkozik.
- Arra van szükség, hogy a közép-kelet-európai változások az amerikai stratégiai gondolkodás előterében maradjanak. Amennyiben kudarcot vall ezen országok erőfeszítése, hogy szabad, piacgazdaságú demokráciává váljanak, ez a Nyugat erkölcsi és politikai veresége lesz - hangsúlyozta Antall a Külpolitikai Tanács tagjai előtt tartott, Magyarország helye a nyugati demokráciák között című előadásában.
- Az öbölválságban Magyarország Közép-Kelet-Európában elsőnek támogatta a Biztonsági Tanács határozatát, az embargót, - jegyezte meg a miniszterelnök. Hangoztatta: - A válság kihatásai hirtelen az egész gazdasági szerkezetátalakítást fenyegetik nemcsak Magyarországon, hanem Csehszlovákiában és Lengyelországban is. - Amennyiben nem tudunk életképes társadalmat építeni, ha a 40 éve elnyomott népek törekvése, tehetsége nem bontakozhat ki végre alkotóan, tanúivá válhatunk: hogyan alakul ki egy beteg rész Eurápában, balkanizálva, martalékául dobva a szegénységnek, a kisebbségi feszültségeknek, sőt, könnyen a nemzetközi terrorizmusnak is - jelentette ki Antall a tekintélyes testület előtt, amelynek jelentős közvetett és közvetlen szerepe van az amerikai külpolitika alakításában. (folyt.)
1990. október 16., kedd 18:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|