|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (4. rész)
|
1990. október 6. szombat
Sydney: ------- A nemzetközi teniszverseny elődöntőjében a német Becker 7:5, 6:4-re nyert az ausztrál Woodbridge ellen, a döntőben a svéd Edberg lesz az ellenfele. (DPA)
Athén: ------ A férfi teniszverseny elődöntőjében:
Davin (argentin) - Vajda (csehszlovák) 7:6, 2:6, 6:3 Koevermans (holland) - Arrese (spanyol) 6:2, 7:6 (DPA)
x x x
Essen: ------ A női teniszverseny elődöntőjében a csehszlovák Novotna 7:5, 6:4-re nyert a spanyol Sanchez ellen. (DPA)
x x x
Berlin: ------- Németország röplabda-válogatottja 3:2 arányú vereséget szenvedett Olaszországtól.
x x x
A vízilabda BEK elődöntőjében a Spandau 04 9:8 (3:1, 1:3, 3:3, 2:1) arányban vereséget szenvedett a CCC Napolitól. A visszavágó az olasz városban lesz. (DPA)
x x x
(folyt.köv.)
1990. október 6., szombat 18:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|