|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Dobbermann keresi a robbanóanyagot
|
1990. szeptember 28., péntek - Felértékelődött a
rendőrkutyák szerepe - az ORFK Dunakeszi Kutyavezető Képző
Iskolájában, a korábbiaknál több számú németjuhászt, dobbermannt,
óriás- és középsnauzert tanítanak különböző, a nyomozást, a személyi
védelmet szolgáló feladatokra. Koskovics István rendőrőrnagy, az
iskola kynológiai tanszékének vezetője az MTI-nek elmondta: hiába a
legkorszerűbb technika, bizonyos műveletekhez az ebek képességei
nélkülözhetetlenek, igen fontos kiegészítői a bűnesetek
felderítésének. A közbiztonság javítására minden lehetőséget meg
kell ragadni, s ezek egyike a rendőrkutyák fokozott bevetése. A BM
vezetésének törekvése, hogy valamennyi megyei kapitányság kapjon
megfelelő számú kutyát. Eddig elsősorban a főváros rendőrőrsein
,,teljesítettek szolgálatot,, ezek a jól képzett négylábúak. Most a
járőrkutyák mellett több robbanóanyag- és kábítószer-kereső ebet is
kiképeznek, hiszen növekedett a robbantással fenyegetőző
telefonhívások száma, s a helyszínelésnél a kutyák csalhatatlan
biztonsággal állapítják meg: vaklármáról, vagy valós veszélyről
van-e szó. Ugyanígy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben is
a kutyák szimata ad megfelelő támpontot a nyomozóknak. Egy-egy kutya
kiképzése egyébként 150-200 ezer forintba kerül.
x x x
Szombaton délelőtt a Margitszigeti Stadionban megrendezik az újonnan kiképzett rendőrkutyák nyilvános bemutatóját. (MTI)
1990. szeptember 27., csütörtök 21:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|