Rendszerváltás és az MTI

	A magyar kormány összetételéről
------------------------------- Washington, 1990. május 21. (Amerika hangja, Világhíradó) - Ma a parlamenti bizottságokban szakminiszterjelölteket hallgatnak meg nyilvánosan, bár az SZDSZ és az MDF közötti megállapodásnak megfelelően kevés téttel. A sorrend ugyanis fordított volt: Antall József először mutatta be kormányát és csak ezután kerül sor a meghallgatásokra, szemben az előzetesen feltételezett gyakorlattal. A meghallgatás azonban így is szükséges a társadalom, de főleg a politizáló közvélemény ugyanis nagyon kevés ismerettel rendelkezik az új miniszterekről, bizonyos félelmeknek oka éppen ez a nemtudás. Lehet-e egy terület gazdája olyan ember, akinek ennyire nincs híre értelmiségi berkekben? Lehet-e miniszter valakiből, akit interjúiban professzornak szólítanak, ismert gazdasági szakértőnek, ám alig valaki tud róla. Rabár Ferenc kinevezett pénzügyminiszter például nyílt levélben kellett, hogy válaszoljon a Rajk László Szakkollégium diákjainak közleményére, amelyben a hallgatók két kérdést tettek fel. Az első: hol professzor a Professzor Úr? A másik: hol tetszett eddig publikálni, ha egyszer a kollégium könyvtárában egyetlen írására sem bukkantunk? A némiképp sértődött válaszban a miniszter elmondta, hogy valóban nem professzor, a címet az újságírók akasztották rá, másrészt elismeri, hogy szakterülete valóban szűk, közgazdász-körökben valóban nem ismert ember. Ámde ez a maga területén nyilván elismert szakértő hogyan fog majd át egy minisztériumot, hogyan alkothat koncepciót megfelelő gyakorlat nélkül? Erre lennének kiváncsiak értelmiségi berkekben, ahol egyébként több pletyka is járja a kormányalakítás buktatóiról. (folyt.) 1990. május 21., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	- A magyar kormány összetételéről - 1. folyt.
Antall József több posztra nehezen talált embert. Így fordulhatott elő, hogy felhívott olyan, a koalícióhoz egyébként nem tartozó embereket is, akik egyszerűen nem értették miért hívják őket olyan területre, amelyhez végképp nem értenek. Egy szó, mint száz: az új magyar kormány nem mondható a század legdaliásabb és legizmosabb állami vezetésének, és ez talán dupla teher lesz majd az alakuló magyar demokráciának. Raffay Ernőről, aki katonai államtitkár lesz, szintén furcsa közlemény jelent meg egy 1984-es leirat, Raffay saját aláírásával, amelyben a szegedi egyetem akkori tudományos vezetője komoly fenyegetéseket helyez kilátásba, ha valaki engedély nélkül kutatná az archívum - ahogyan ő fogalmaz - szovjetellenes anyagait. Raffay azóta nyilatkozott, közölte, hogy az ügy olyan bonyolult, olyan mély eddig fel nem tárt összefüggéseket rejteget, amelyeket most nem akar bővebben feltárni. A furcsa dokumentumra tehát furcsa válasz született, jelezve, hogy enyhén szólva az új kormány tagjainak megítélése nem egyértelmű és viharokra még lehet számítani. Mármost ezek a politikai csaták azért jelentenek dupla terhet az Antall-féle vezetésnek, mert bizonyos szempontból amúgyis népszerűtlenné kell válni az elkövetkező időkben; döntenie kell az új forintleértékelésről, gyárak bezárásáról, áremelésekről és nem hozhat olyan határozatokat, amelyek népszerűvé teszik. Az ország beszorult egy csődállapotba és restrikciók nélkül nincsen kiút. Életbevágó számára azonban, hogy a sajtó hogyan tálalja majd ezeket az intézkedéseket, illetve hogyan ítéli meg a kormány egészét. A lapok jó része már átalakult korlátolt felelősségű társaságokká jelentős külföldi tőkével, ezeknek az irányvonalába direkten azonban aligha szólhat bele. (folyt.) 1990. május 21., hétfő
Vissza »

	- A magyar kormány összetételéről - 2. folyt.
Marad a rádió és a televízió, ez a furcsa helyzetben lévő két médium, amelyről ugyan szó esik a kétpárti paktumban, megállapítják, hogy nem vonható pártirányítás alá, mégsem eldöntött milyen irányban haladnak majd; magyarán mit jelent a nemzeti intézmény fogalma, amelyet az újságírók eredetileg hangoztattak, mit jelent a közszolgálati intézmény fogalma, amelyről most szó esik, és nem történik-e majd mégis elcsúszás a korábbi állami rádió státusa felé. Mindebből nyilvánvaló küzdelmek következnek. Annyi bizonyos, hogy nemrégiben mind a televízió, mind a rádió berkeiben szakmai kamarák alakultak meg és úgy tűnik az újságírók készek független statusuk védelmezésére. Hogy miért érzik a harc kényszerét az MDF-SZDSZ megállapodás ellenére, amely utólagos valamennyi jelentős erő, köztük az újságírók képviseletét is biztosító bizottság felállítását írja elő? Azért mert a sajtó monopólizálását, vagy ahogyan fogalmaznak felosztását követelő hangok nem szűnnek. Elsősorban Csurka Istváné, aki a Nyilvánosság Klub legutóbbi vitáján újfennt követelte, hogy a parlamenti győzelem arányában osszák fel a pártok befolyási övezeteit a rádióban és a televízióban. Könnyű kiszámítani, hogy ebből micsoda káosz, háborúság, de főleg micsoda tájékoztatás-politika lenne. Nem is beszélve arról, hogy a választások második fordulójában az ország fele sem ment el szavazni. Ennek megfelelően tehát a félrádiót a pártok kapnák, a másik felét meg a Nyugdíjasok Szövetségétől kezdve a Macskatenyésztők Országos Egyesületéig mindenki. A nem magánkézben működő sajtó tehát láthatóan komoly tét lesz az elkövetkező hónapokban. A kormánynak bizonyítania kell, bizalmat kell szereznie. Ám ha elfogadja, hogy a sajtó nem eleve kormány és ellenzéke ellentétében látja a valóságot, hanem ügyek jó vagy rossz kezeléséről akar írni, ha belátja, hogy a nyilvánosság normális kezelése akár segíthet is a mostani vezetésnek, talán a bizalomteremtés egyik területe lehet a sajtó is; csak hát mindenkinek meg kell ebben tanulnia a saját szerepét. Ez pedig ennyiben áll: a demokrácia nem új caesarizmus, az újságíró nem régi szolga. +++ 1990. május 21., hétfő
Vissza » A hírhez kapcsolódik »