|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Az év végéig még valószínűleg minden KGST-országgal rubelben
számolunk el
|
1990. május 3., csütörtök - Valamennyi KGST-országgal új
alapokra kell helyezni az együttműködést, az év végéig azonban még
valószínűleg minden partnerünkkel rubelben számolunk el -
nyilatkozta Tamás István miniszteri biztos csütörtökön az MTI
munkatársának.
Mint ismeretes, Beck Tamás kereskedelmi miniszter május 1-jei hatállyal Tamás Istvánt - aki egyébként minisztériumi főosztályvezető-helyettes - miniszteri biztossá nevezte ki a szocialista exporttevékenység központi irányítására és koordinálására. Feladata a szocialista - rubel- és nem rubelelszámolású - forgalom összehangolása, és - elsősorban - az export-engedélyezésekkel kapcsolatos teendők ellátása.
Az utóbbi napokban a minisztérium illetékesei a legégetőbb feladatokról tárgyaltak, és egyetértettek abban, hogy pillanatnyilag a rubelelszámolás fenntartása, s a kiegyensúlyozott fizetési mérleg elérése a legfontosabb számunkra. Az utóbbi nem könnyű feladat, hiszen az egyes országokban mindinkább eltérőek a feltételek. Így például ismeretes, hogy az NDK-partnerek egyre-másra visszamondják megrendeléseiket, miközben mind több árut szeretnének Magyarországon elhelyezni.
A problémák ellenére úgy tűnik, hogy a magánjogi szerződéseket - legalábbis egyelőre - megtartják a KGST-országokbeli partnerek. Ugyanez vonatkozik a magyar vállalatokra is, noha több helyütt gondot okoz, hogy még az államközi megállapodásokat is csak késve, az első negyedév végén írták alá, s így a magánjogi szerződések sok esetben még nem születtek meg.
Tamás István véleménye szerint a szocialista exportengedélyezések negyedéves ütemezését egyelőre fenn kell tartani, ám ha kedvezően alakulnak a mérlegek, a korábbi szigort enyhítik, s felfüggesztik az eddigi kötöttségeket. Erre az ad reményt, hogy az iparvállalatok is igyekeznek olyan kollekciókat öszeállítani - elsősorban a könnyűiparban -, amelyek jobban megfelelnek a szocialista partnerek változó igényeinek.
A gépipar területén nehezebbnek ígérkezik a problémák megoldása. Itt ugyanis lényegesen bonyolultabb a termékszerkezet átalakítása, s ez most már elengedhetetlen követelmény a szocialista exportnál is. (MTI)
1990. május 3., csütörtök 13:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|