|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Ahol (téves) rendelet miatt nincs testnevelés (1. rész)
|
1990. május 3. csütörtök (MTI) - Statisztikák és egyéb kimutatások sokasága bizonyítja, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nem megfelelő. Különösen veszélyeztetett helyzetben van a fiatalság - erről a katonai sorozások idevágó anyagai árulkodnak -, pedig az ifjabbak korosztályainál még menteni lehetne a menthetőt. Nem kellene mást tenni, mint lelkes szakemberek által összeállított érdekes programokkal megszerettetni a rendszeres testmozgást. Az oktatási intézmények - lehetőségeik szerint - mindent elkövetnek a nemes ügyért, bár tudják: a tanrend által biztosított óraszám csak épphogy több a semminél. De mit tegyenek ott, ahol még ez a minimum sincs meg, pedig a feltételek biztosítottak?
Bármilyen hihetetlen, akad ilyen intézmény, mégpedig a fővárosban Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem karainak - Jogi, Bölcsészettudományi, Természettudományi - tanrendjében nem szerepel a testnevelés...
Ezek szerint az itt tanuló mintegy öt-hatezer huszonéves ül egész nap - délelőtt az egyetemen, azután otthon, s közben semmit sem mozog...?
- Szerencsére nem ennyire szomorú a kép - kezdte a beszélgetést Kelemen Endre, az egykori kitűnő magasugró, a Testnevelési Tanszék vezetője az MTI munkatársával. - Ám félő, ha nem történik változás, akkor valóban krónikus mozgáshiány jellemzi hallgatóink életét. Ma a felsőbbévesek még részt vesznek a testnevelési foglalkozásokon.
Az első- és másodévesek nem? Pedig az első két évben még kötelező eljárni a testnevelési órákra...
- Éppen ez a mi bánatunk, hogy már nem kötelező. Egy rendelet téves értelmezése miatt 1990. február elseje óta az ELTE karain nincs ,,muszáj testnevelés,,. Amíg az ezzel kapcsolatos szabályozó érvényes volt, és eljöttek a diákok az órákra. Megismerkedtek a lehetőségekkel, megszerették a mozgást, s azután tanulmányaik befejeztéig rendszeresen visszatértek. Felméréseink szerint most a hallgatók 60 százaléka látogatja a foglalkozásokat. Többségük harmad- és negyedéves. A ,,friss hallgatóknak,, azonban nem áll módjukban megismerni a testnevelést. (folyt.köv.)
1990. május 3., csütörtök 12:40
|
Vissza »
|
|
Ahol (téves) rendelet miatt nincs testnevelés (2. rész)
|
De mi is ez a rendelet? Kelemen Endre OSH-értesítéseket, körleveleket vett elő, s úgy folytatta.
- A művelődési miniszter 31/1989 (XI. 26.) MM rendelete hatályon kívü
helyezte a felsőoktatási intézményekben folyó testnevelés és sport egyes kérdéseiről szóló 122/1974 (MK 24.) OM-utasítást. A rendelkezés félreértelmezése miatt több intézményben - így nálunk is - a testnevelést törölték a tanrendből. Miután kiderült a tévedés, az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán például ismét kötelező lett, nálunk viszont nem...
Mit tudnak tenni ebben a helyzetben?
- Mivel tanév közben jött a ,,parancs,,, kénytelenek voltunk elfogadni azt. Az azóta eltelt időszak is bizonyította, így nem mehet tovább. Mivel közeleg az év vége, már nincs módunk a változtatásra. Arra törekszünk, hogy a szeptemberben induló tanévben újból ,,igazi,, tantárgy legyen a testnevelés. Hiszen ugyanolyan fontos a jövő generáció testi nevelése, mint a szellemi. Most szinte parlagon hevernek létesítményeink, és szakembereink is ráérnek. Pedig a BEAC-pálya európai szintű sportcentrum. Egész nap várjuk a diákokat, alkalmazkodunk hozzájuk, sőt, igény szerint este, a kollégiumokban is tartunk foglalkozásokat. Igen széles a kínálatunk: úszás, kosár-, kézi-, röplabda, tenisz, különböző gimnasztikai gyakorlatok - hogy csak néhányat említsek.
A testnevelés kötelezővé tétele megoldás lenne?
- Nem a ,,kötelező,, szón van a hangsúly, de valahogyan rá kell szoktatni a diákokat a testedzésre. Számunkra az a lényeg, hogy mozogjanak a fiatalok. Ezért is vagyunk nyitottak: nem egy bizonyos időpontban várjuk őket, hanem egész nap. Csak jöjjenek Azt már sok helyen belátták, hogy idegen nyelv ismerete nélkül nehéz megélni, ezért a diploma megszerzéséhez nyelvvizsga is kell. Ugyanígy hozzátartozik az élethez az egészség, a megfelelő kondíció is. Előbb-utóbb erre is rádöbben mindenki. De nehogy akkor már késő legyen...+++
1990. május 3., csütörtök 12:44
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|