|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Mi a baloldal jövője?
|
--------------------- München, 1989. november 30. (SZER, Világhíradó) - A népszavazás alaposan átrendezte a politikai térképet. A hogyan tovább néhány kilátását és egy már most tapasztalható fejleményét Hamburger Mihály elemzi: - A magyar belpolitikai élet egyik nagy kérdése: a 40 éves kommunista uralom után lehetséges-e még egy egészséges baloldal? Védhetők-e a hagyományos baloldali értékek, amikor azokat hosszú időre kisajátította és eltorzította az egyetlen létező párt? Nemcsak az MSZMP-re és az MSZP-re, hanem minden baloldali erőre vonatkozik a kérdés: lehetséges-e a szocializmus, mint eszményi társadalom hírdetése ma? - nemcsak a belpolitikai fejlemények teszik ezt kérdésessé. A nemzetközi helyzetre érzékenyen reagáló magyar belpolitikában nem kedvez ennek a kelet-európai fejlődés sem. A két Németország újraegyesítésének kérdése, a rendkívül gyors csehszlovákiai kibontakozás újólag aláásta a baloldali értékek létjogosultságát, megkérdőjelezte a szocializmus perspektíváját. A kommunizmus alkonya jelenleg a szocializmus hanyatlását is jelenti. Mutatja ezt az európai kommunista pártok helyzete, de mutatja ezt Magyarországon az egy-két éve még igen népszerű, nem kommunista, szocialista gondolkodó háttérbe szorulása az utóbbi időben - mint Bibó István vagy Németh László. Valamivel könnyebb helyzetben vannak azok a baloldali pártok, amelyek nem részesei az elmúlt 40 évnek - de a félelem a népszerűtlenségtől itt is erős, ezért tolódnak jobbra - úgymond -, vagy használják ki bizonyos erők saját belső pártellenzékükkel, vagy a rivális párttal szemben a kriptokommunistaság vagy a kommunistaság rémét. Jellemző példája ennek Csurka István támadása az SZDSZ ellen. A gödöllői MDF szervezet kapcsán azzal vádolja az SZDSZ-t, hogy - a kommunisták 1945-ös taktikájához hasonlóan - beépítették az SZDSZ-vírust az MDF szervezetébe. Elfeledkezik mindeközben arról, hogy a gödöllői szervezet korábban jött létre, mint az SZDSZ. (folyt.)
1989. november 30., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|