|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: bejelentés a brandenburgi kapu megnyitásáról
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 21. csütörtök (MTI-tud) - Péntek délután, három óra körül sor a brandenburgi kapu megnyitására - jelentette be csütörtökön Hans Klein nyugatnémet kormányszóvivő. Ebben a felek csütörtök reggel állapodtak meg véglegesen. A hivatalos bonni bejelentés szerint a berlini falnak a brandenburgi kapu előtt húzódó szakaszában két gyalogos átkelőhelyet nyitnak.
Ezen a jelentős eseményen, amely a németek együvétartozási érzésének elmélyítésére lesz hivatva, jelen lesz Helmut Kohl kancellár és Hans Modrow miniszterelnök, Walter Momper nyugat-berlini kormányzó polgármester és Erhard Krack kelet-berlini főpolgármester. Helmut Kohl kancellár a Bundesratban reggel elhangzott beszéde előtt már előző este a kormány ülésén is beszámolt drezdai találkozójáról. A szóvivő közlése szerint valamivel korábban telefonon beszélt George Bush amerikai elnökkel, aki afelől biztosította, hogy érdeklődéssel, rokonszenvvel és tisztelettel figyelte a bonni kormányfő drezdai útját. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter a látogatás kapcsán kijelentette, hogy az NDK lakossága impozáns módon nyilvánította ki a nemzet összetartozásának érzését. ,,A világközvélemény előtt világossá vált, hogy a németek tanultak a történelemből. Az NDK lakossága körében felismerhető, hogy az emberek, minden haragjuk ellenére, nem akarnak engedni a bosszú érzésének,, - mondta. A Bundesrat ülésén a tartományi miniszterelnökök véleményét összefoglalva Walter Momper nyugat-berlini kormányzó polgármester, a Bundesrat elnöke megelégedését fejezte ki a kancellár drezdai látogatásának eredményei láttán. +++
1989. december 21., csütörtök 15:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|