|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Pártos Gábor a népszavazás jelentőségéről
|
----------------------------------------- London, 1989. november 28. (BBC, Panoráma) - Vegyük szemügyre a fő magyarországi fejleményt, a vasárnapi népszavazás eredményét: a szavazást javasló négy ellenzéki párt kapott többséget, de csak a legminimálisabb mértékben. Az eredmény vereséget jelent a Magyar Szocialista Párt és elnökjelöltje, Pozsgay Imre számára. - Munkatársunk, Pártos Gábor a következőkben látja a népszavazás jelentőségét: - Az MSZMP kormánya a lehető leghamarább akarta az elnökválasztást. Már ki is tűzték időpontját január 7-ikére. A szocialisták visszaszorulóban vannak az egyre magabiztosabb ellenzékkel szemben, és becslések szerint a szavazatoknak maximum 20 százalékát fogják kapni a közelgő országgyűlési választáson. De van egy népszerű elnökjelöltjük Pozsgay Imre személyében, aki a reformkommunisták közül a legtöbbet tette annak érdekében, hogy Magyarország a demokrácia irányában fejlődjék. A szocialista párt ki akarta használni Pozsgay személyes népszerűségét a lakosság körében és ezért akarták elnökké választatni az általános szavazójog alapján a közeljövőben. Érvük az volt, hogy az elnök személye stabilitást jelentene olyan időben, amikor Magyarország békés politikai forradalom korszakát éli. Mindez nem tetszett feltétlenül az ellenzéknek. Négy csoport - az erősen kommunistaellenes beállítottságú Szabad Demokraták Szövetségével az élén - ellenezte a közeljövőben tartandó elnökválasztás gondolatát. Nézetük szerint Pozsgaynak méltánytalan előnye lenne az ellenzék kevésbé ismert jelöltjeivel szemben. Pozsgay megválasztása nem annyira stabilitást nyújtana, hanem fenntartaná a kommunista uralmat a demokrácia leple alatt - így érveltek a szabaddemokraták. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|