|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Választási Bizottság közleménye
|
1989. november 27., hétfő - Az Országos Választási Bizottsági hétfőn este közleményt adott ki a népszavazás országos előzetes eredményéről. Eszerint:
November 26-án vasárnap országos népszavazás volt. Hétfőn reggel 6 óráig a szavazóköri jegyzőkönyvek 99,97 százalékát a megyékben és Budapesten számítógépeken feldolgozták. A választásra jogosult állampolgárok 58 százaléka jelent meg a szavazáson. A leadott szavazatokból az előzetes eredmény - kérdésenként - a következő: 1. ,,Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?,, kérdésre adott válaszok közül az érvénytelen szavazatok aránya 3,1 százalék. Az érvényes 4 millió 297 ezer 454 szavazatból az igen szavazatok száma 2 millió 152 ezer 036 (50,1 százalék), a nem szavazatok száma 2 millió 145 ezer 418 (49,9 százalék). 2. ,,Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről?,, Az érvénytelen szavazatok aránya 2,9 százalék. Az érvényes 4 millió 310 ezer 722 szavazatból az igen szavazatok száma 4 millió 101 ezer 650 (95,1 százalék), a nem szavazatok száma 209 ezer 072 (4,9 százalék). 3. ,,Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról?,, Az érvénytelen szavazatok aránya 2,9 százalék. Az érvényes 4 millió 314 ezer 261 szavazatból az igen szavazatok száma 4 millió 114 ezer 683 (95,4 százalék), a nem szavazatok száma 199 ezer 578 (4,6 százalék). 4. ,,Feloszlassák-e a Munkásőrséget?,, Az érvénytelen szavazatok aránya 3,3 százalék. Az érvényes 4 millió 285 ezer 315 szavazatból az igen szavazatok száma 4 millió 68 ezer 093 (94,9 százalék), a nem szavazatok száma 217 ezer 222 (5,1 százalék). Hétfőn reggel megkezdődött a 11.007 szavazási jegyzőkönyv központi ellenőrzése. Ennek során a vártnál több jegyzőkönyv felülvizsgálatát kell jogi szempontból elvégeznie a bizottságnak. A népszavazás hivatalos eredményét ezt követően teszi közzé. Az Országos Választási Bizottság köszönetet mond a helyi választási szervek, a munkacsoportok és a tanácsi dolgozók önzetlen és áldozatkész munkájáért, amely nagy mértékben hozzájárult az első országos népszavazás zökkenőmentes, az esemény jellegéhez méltó lebonyolításához. (MTI)
1989. november 27., hétfő 21:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|