|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Középszintü politikai tárgyalások - nemzeti háromszög (1. rész)
|
1989. augusztus 24., csütörtök - A háromoldalú politikai tárgyalások keretében csütörtökön, a Parlamentben ülést tartott a politikai megállapodásokban illetékes középszintű munkacsoport. Az MSZMP delegációját Pozsgay Imre, az Ellenzéki Kerekasztalét Boros Imre, a harmadik oldalét Kósáné Kovács Magda vezette. Az első napirendi pontot, amelyben az egyes albizottságok számoltak be arról, hogy az általuk tárgyalt témákban miben mutatkozik egyetértés és melyek a vitás pontok, a sajtó jelenlétében tárgyalták meg. Ez előrelépés a nyilvánosságban, mert korábban zárt ajtók mögött folytak a megbeszélések. A sajtó jelenlétét az EKA szorgalmazta. Az ellenzék az egész tárgyalás nyilvánosságát javasolta, végül kompromisszumos megoldás született: az első napirendi pont tárgyalásán lehettek jelen az újságírók. Az elnöklő Kukorelli István egyúttal bejelentette: a tanácskozás további részéről közös közleményt kívánnak kiadni, és pénteken együttes sajtótájékoztatót is terveznek.
Először az alkotmánymódosítással foglalkozó bizottság munkájáról adott áttekintést Drucker György (harmadik oldal). Kiemelte: egyetértés mutatkozik abban, hogy lényegesen szükséges módosítani az alkotmányt, s hatályon kívül kell helyezni a preambulumot. Ugyancsak azonosak a vélemények az államszocializmusra vonatkozó tételek eltávolításáról. A felek szerint az államszerkezetet lényegesn ki kell igazítani. Így szükség van az Elnöki Tanács megszüntetésére, a Parlamentnek alárendelt kormányra. Deklarálni kell, hogy az Országgyűlés a többpártrendszerű demokrácia alapintézménye. Mielőbb széles körben szükséges szabályozni az emberi és állampolgári jogokat is. A bizottság középszintű döntést vár olyan vitás kérdésekben, minthogy kitüntetett szerepet kapjanak-e az alkotmányban a köztulajdon különböző formái, miként szabályozzák az országgyűlési képviselői státus összeférhetetlenségét, milyen körüen korlátozzák a fegyveres erők és testületek tagjainak részvételét a pártokban. Ugyancsak eldöntendő, hogy kell-e már most új címer. A politikai pártok működésének szabályozásával foglalkozó bizottság tevékenységéről Horváth Balázs (EKA) elmondta: egyetértenek abban, hogy mely körökben kell korlátozni a pártokban való részvételt. Megegyezés van abban is, hogy alakuló párt bejegyzésének egygik feltétele legyen vagyoni helyzetének tisztázása. Vitáznak viszont arról, hogy a pártok milyen mértékben fogadhatnak el külföldi támogatást. (folyt.köv.)
1989. augusztus 24., csütörtök 21:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|