|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: NDK-menekültek, SPD-javaslat (2. rész)
|
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vasárnap közzétett javaslatában azt ajánlotta az NDK vezetésének, hogy a jelenleg az NSZK berlini állandó képviseletén, budapesti, prágai és varsói nagykövetségén tartózkodó keletnémeteknek engedje meg a távozást az NSZK-ba, amelynek kormánya ellenszolgáltatásképpen vállaljon kötelezettséget arra, hogy a jövőben diplomáciai képviseleteit NDK-menekültek nem használhatják fel ugródeszkának az áttelepüléshez. A javaslatot előterjesztő Ludwig Stiegler SPD-képviselő, a párt bajorországi szervezetének helyettes elnöke és a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) Belnémet Kapcsolatok Bizottságának tagja szerint ilymódon enyhülne a most támadt feszültség, s az NDK megőrizhetné tekintélyét. A válság elhúzódása, a menekültáradat felduzzadása ellenben veszélyeztetheti a helsinki biztonsági és együttműködési folyamat eredményeit és a bécsi tárgyalásokat. Stiegler úgy véli, a feszültség oldódása után az NDK-nak még meglenne az utolsó lehetősége, hogy a lengyel és a magyar példa szellemében csatlakozzék a kelet-európai reformmozgalomhoz. Szerinte szintén az európai biztonságot és a két német állam jószemszédi viszonyának elmélyítését szolgálná, ha az NDK-ban újra engedélyeznék az SPD működését. A szociáldemokraták az egyéni szabdságjogok, a jogállamiság és a tartós szociális biztonság letéteményesei volnának az NDK-ban is. A képviselő ezzel összefüggésben is figyelemre méltónak minősítette a magyarországi tapasztalatokat. +++
1989. augusztus 20., vasárnap 19:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|