|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
NDK-menekültek hazánkban 3.
|
München, 1989. augusztus 20. (SZER, Zene, szó) - A Süddeutsche Zeitung című nyugatnémet napilap értesülései szerint jelenleg mintegy 200 ezer keletnémet állampolgár tartózkodik hazánkban. Kérdés: mennyi tér majd vissza belőlük Erich Honecker munkásparadicsomába? A jelek mindenesetre arra mutatnak, hogy jelentős részük inkább az igazolatlan hiányzást választja, hiszen a bécsi NSZK-követségen naponként százával jelentkeznek beutazó vízumért azok az NDK-s polgárok, akik előző éjszaka - kijátszva a magyar határőrséget - a zöldhatáron keresztül távoztak Magyarországról. Nem mindenki vállalja ezt a kockázatot: vannak, akik inkább a budapesti, vagy balatonvidéki illegalitást választják. Ők azok, akik tudják, illetve remélik, hogy a tények szerint októberben Magyarországon ratifikálni fogják a már aláírt genfi konvenciót, és ennek szellemében őket is megilletné a menedékjog. Számukat többezerre becsülik, javarészt fiatalok. Kelet-Németország jövője fogot vándorbotot, hogy kedvezőbb körülményeket keressen magának. Stefan Heym, a neves keletnémet író nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy ha ez az elvándorlási folyamat tartós lesz, a következő években veszélybe kerülhet az NDK puszta léte is - vagyis nem lesz többé, aki munkájával, tehetségével, szorgalmával fenntartsa az országot. Vajon nem ez történt-e Magyarországgal is? - vagy, ha nem is ugyanez, valami hasonló. A fiatal tehetségeket nemcsak a bürokrácia kötötte gúzsba, nemcsak az érvényben lévő - úgynevezett - termelési viszonyok akadályozták meg elképzeléseik megvalósítását. A társadalom berendezkedése, a kialakult sógor-koma kapcsolatok, a korrupció, a helyi kiskirályságok mind-mind arról győzték meg a pályakezdő, vállalkozó kedvű fiatalt, hogy ebben az országban nem érdemes dolgozni, ebben az országban előrébb valók a pártkapcsolatok, mint a rátermettség, a tudás, a szorgalom. (folyt.)
1989. augusztus 20., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|