|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Az öttusa vb hirei
|
1989. augusztus 15. kedd (MTI) - Kedden ujabb, mondhatni befejező szakaszába lépett a budapesti öttusa világbajnokság reklám- és propaganda kampánya. Ennek jeleként a Magyar Televizió sugározni kezdte a Kőbányai Gyógyszerárugyárnak az eseménnyel kapcsolatos figyelemfelkeltő kisfilmjét. A produkció öt főszereplője nem más, mint a világ- és olimpai bajnok Martinek János, Mizsér Attila és Fábián László, továbbá a velük együtt a budapesti erőpróbára tartalékként készülő Dobi Lajos, valamint Kálnoki Kis Attila. A reklámfilm jól példázza a Magyar Öttusa Szövetség és a világhirü gyógyszerárugyár közötti együttmüködést, s tovább népszerüsiti a kőbányaiak egyik ,,csucstermékét,, a Richtofit sportkrém-családot. A filmet felváltva az 1-es és 2-es csatornán szeptember 3-ig sugározza a televizió. x x x Kipróbálták már a Budapest Sportcsarnokban, a párbajtőr-tusa szinhelyén a nyugatnémet Uhlmann cég egyik vivópástját, amelyből összesen 16-ot rendelt a magyar szövetség. A pástpróba után egyöntetü volt a vélemény: a vivás eredménye nem a pást minőségén mulik majd. x x x Ugyancsak a párbajtőrvivással kapcsolatos az a hir, hogy az öttusa vb-k történetében először, a budapesti minden versenyző feliratot viselhet vivófelszerelésén, pontosabban a hátán, ami viszont nem lehet más, csak a versenyző neve. Ez az ujitás elsősorban a közönséget szolgálja, hiszen a feliratnak köszönhetően könnyen felismerhetőek lesznek a maszk mögé bujt öttusázók. x x x A vb technikai delegátusa, a zsürielnöki tisztet betöltő Jan Novotny augusztus 24-én, tehát a megnyitó előtt 5 nappal érkezik meg Budapestre, 24 órával utána pedig adjutánsa, a svéd Ivar Brandelius is elfoglalja szálláshelyét. x x x A vb-re szóló érvényes bérletek közül az elsőt Jakab Ervin budapesti magyar szakos tanár vásárolta meg, illetve csak átvette, mert a szervezőbizottság mint első ,,vendégtől,, nem fogadott el pénzt, sőt a lelkes szurkolót még meg is ajándékozták.+++
1989. augusztus 15., kedd 15:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|