|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Megteltek a kisegítő kempingek is a Balatonnál
|
1989. július 28., péntek - A Balatonnál megkezdődött a csúcsszezon. A kempingekbe ezen a héten naponta 4-5000 újabb vendég érkezett, s miután a sátorbontók száma jóval alacsonyabb, rövid idő alatt megtelt a 40 balatoni tábor.
A partvidéken több mint 50 ezer kempingező bérelt helyet. Az újonnan érkezők, akik előre nem foglaltak területet, jobbára már csak a kisegítő táborokat vehetik igénybe. Ezek a Balatontól távolabb elhelyezkedő, úgynevezett háttér kempingek - mint az aszófői, a Balatonszemes melletti bagó-dombi és a Siófok mellett lévő gamászai kisegítő táborok is - már a fogadóképesség határához közelítenek. A Balaton környékén máris szaporodnak a vadtáborok, többnyire az autós pihenőhelyeken és az erdei tornapályákon. A közterületi felügyelőségek mindenütt figyelmeztetik a tiltott helyen sátorozókat, és tájékoztatót is adnak a szállásfoglalási lehetőségekről. A három parti megye idegenforgalmi hivatalai és a kempingek egymás között cb-rádión tartják a kapcsolatot, és friss információval szolgálnak a helykínálatról. Az idegenforgalmi hivatalok angol, francia, német, lengyel és cseh nyelven tájékoztató lapokat adtak ki, melyen feltüntetik, hogy a körzetben hol lehet kempinghelyet találni. A Balaton partján, enyhítve a hirtelen felszökött csúcsforgalmi igényeket, kempinggé nyilvánították az alsóörsi autós strandot is, ahol 3500 vendéget tudnak ellátni megnyugtató higiéniai felkészültséggel. (MTI)
1989. július 28., péntek 14:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|