|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Nyers-Grósz - reggel
|
Császár Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. július 25. kedd (MTI-tud.) - Nyers Rezső, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, a párt főtitkára - akik hétfőn este érkeztek egynapos baráti munkalátogatásra a szovjet fővárosba - keddi moszkvai programja korán reggel, a Lenin-hegyi kormányszálláson megtartott munkareggelivel kezdődött, amelyen a magyar vezetők a Szovjet-Magyar Baráti Társaság vezetőivel folytattak kötetlen eszmecserét.
A korábbi párttalálkozók programjához képest új elemnek tekinthető találkozó is jelzi a magyar vezetésnek a két nép kapcsolatai ápolására irányuló törekvését. A találkozón szovjet részről jelen volt Georgij Szmirnov, a Szovjet-Magyar Baráti Társaság elnöke, a Marxizmus-Leninizmus Intézet igazgatója, valamint az SZMBT alelnökei, más vezető munkatársai. Nyers Rezső és Grósz Károly a munkareggelit követően az SZKP KB székházába indult: itt moszkvai idő szerint délelőtt tíz órakor kezdődik meg tárgyalásuk Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökével.+++
1989. július 25., kedd 07:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|