|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Darnyiék Franciaországban
|
1989. junius 20. kedd (MTI) - Most, hogy már kevesebb, mint két hónap van hátra a bonni uszó Európa-bajnokságig, egymást érik a nagy nemzetközi versenyek. Szerdán a legjobb magyar uszók nyolctagu csapata a dél-franciaországi Canet-en-Roussillonba utazik, a péntektől vasárnapig tartó háromnapos viadalra. Amint Kormos István szakfelügyelő elmondta, nem mindenkitől várható nagy eredmény, hiszen például Deutsch Tamás, Kalaus Valter és Ágh Norbert a napokban érettségizett, tehát valószinüleg nincsenek kirobbanó erőállapotban. A kétszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás viszont rendkivül keményen edz, sok számban indul, nemcsak a 200 és a 400 méteres vegyesuszásban. Osváth Sámuel főtitkár, valamint Széchy Tamás, Kiss László és Kovácshegyi Ferenc edzők vezetésével a következők utaznak: Egerszegi Krisztina, Csépe Gabriella, Darnyi Tamás, Szabó József, Güttler Károly, Deutsch Tamás, Kalaus Valter, Ágh Norbert. +++
1989. június 20., kedd 13:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|