|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
- A földtulajdonról - 4. folyt.
|
- Hát mielőtt ennek az igen lényeges kérdésnek a részleteit, vagy megközelítő részleteit tárgyalnám, elsősorban azt kellene elmondanunk, hogy már van itt egy működő, élő jogszabály, amelyik éppen eléggé gyorsított módon a földtörvénnyel a legutóbbi év folyamán többször is módosításra került, és amelyik már eleve sérti azt az igényt, amit mi az alapkoncepciónkban szeretnénk kifejezni. Tehát máris vannak olyan szabályok, máris vannak olyan jogszabályok, amelyek jelentősen sértik az előzőekben vázolt - a népakarat alapján kinyilvánított - kibontakozás lehetőségeit. És ezért már azokon a fórumokon, ahol mi egyáltalán megfordulhatunk - és itt következett: az Ellenzéki Kerekasztal során is kifejtettük azokat a szempontjainkat, hogy egyenesen a meglévő jogszabályokból is tiltakozunk olyan intézkedések ellen, amelyek éppen ezt a koncepciónak a megvalósítását lehetetlenné teszik. Tehát mi azonnal meg kívánjuk szüntetni azt, hogy a szövetkezetek közös használatában lévő és a tagok nevén szereplő földeknek a kötelező megváltását a jog lehetővé tegye. Ezt meg kell szüntetni. Hasonló módon meg kívánjuk tiltatni a mező- és erdőgazdasági földek - tehát nem az építési telkek - hanem a mező- és erdőgazdasági földek bevitelét - vagyonrészként - a gazdasági társaságokba. Ez azt jelenti - ha vagyonrészként beviszik gazdasági társaságba, ez a külföldre való közvetlen eladás lehetőségét jelenti, mert a részvényen, a kft-tagságon és egyebeken keresztül ez külföldre kerülne ez a vagyon. És ebben mi nekünk az a véleményünk, hogy ezt nem szabad megengednünk. Nem akarjuk azt, hogy a tőkebevonásnak ne lehessen a mezőgazdaságban lehetősége - de ezt nem a tulajdon átruházásával, hanem helyette a föld meghatározott időtartamra szóló hasznának az átengedésével vagy részesedesével szeretnénk lehetővé tenni. (folyt.)
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|