|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél a román kormányfőhöz
"Aggasztó, már-már botrányos katonai atrocitások borzolják az
erdélyi magyarság nyugalmát. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén,
húsvétkor öt harci helikopter pásztázta végig Erdély magyarlakta
településeit, mindezt az istentisztelet alatt. A provokációról saját
szemünkkel is meggyőződhettünk. "
SZER, Magyar híradó:
Az MDF-SZDSZ-megegyezés fogadtatásáról
" - Itt semmi nem változott - csapta zsebre jegyzetfüzetét egy
kollega tegnap délután Antall József és Tölgyessy Péter
sajtókonferenciája után. Itt éppen úgy a színfalak mögött intézik el
a dolgokat, mint az egypártrendszer idején, s a képviselő csak
szentesíti szavazatával, amit a vezetők elhatároztak - mondta.
Úgy gondolom nincs igaza, ellenkezőleg: itt minden megváltozott,
megváltozott még akkor is, ha azzal a bizonyos MDF-SZDSZ
megegyezéssel szemben többeknek, mindenekelőtt a sajtó
munkatársainak van kifogása. Minden megváltozott a Tisztelt Házban,
mert tagjait szabadon választották. Ez önmagában olyan különbség,
amely összehasonlíthatatlanná teszi a 43 esztendő után végre
leváltott elődjével."
|
|
|
|
|
|
|
Kína - korrupt pártvezetők
|
Peking, 1989. július 10. hétfő (AP) - A Kínai Kommunista Párt kérlelhetetlen harcot folytat a korrupt pártvezetők ellen - írta hétfői számában a párt központi lapja. A Zsenmin Zsipao ennek példájaként említette, hogy az év első felében 452 vezető tisztségviselőt zártak ki a pártból korrupció miatt az ország déli részén fekvő Kujcsou tartományban.
A lap cikkét ismertető AP hírügynökség szerint a korrupciós ügyekben alkalmazott szigorral azon a képen szeretnének javítani, amely a kínai pártról a diákmozgalom könyörtelen vérbefojtása miatt kialakult. A Zsenmin Zsipao is megemlíti hosszú kommentárjában, hogy ,,a lázadás szervezői természetesen kihasználták a korrupció ellenes jelszavakat a bizonytalan tömeg bujtogatására,,. A hivatalos kínai sajtó június eleje óta ,,lázadásnak,, minősíti a diákok demokratikus reformokat követelő mozgalmát. A lap példákat sorolt arra, hogy Kujcsouban több magas beosztású pártvezető részt vett a csempészetben, 80 ezertől 170 ezer dollárig terjedő nagyságú csúszópénzt fogadott el. A cikk kitér arra, hogy Kína fenn akarja tartani a nyított kapuk politikáját, de ez sürgető feladattá teszi az ideológiai nevelés erősítését. Azok a fiatalok, akik nem ismerik a Nyugatot, ,,könnyen elfogadják a kapaitalista propagandát,, , s ezért úgy kell nevelni őket, hogy ,,képesek legyenek ellenállni a burzsoá liberalizmusnak,, - írta a Zsenmin Zsibao.+++
1989. július 10., hétfő 11:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|