|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Művelődési Minisztérium felhívása
"Nem kétséges: elsősorban az állami, politikai, társadalmi és
gazdasági életben vezető szerepet játszott személyiségek közül sokak
birtokában (leszármazottaik birtokában) lehetnek olyan dokumentumok,
amelyek az általuk betöltött közfunkció gyakorlása során
keletkeztek, s rendeltetésszerű helyük nem magánszemélynél, hanem
levéltári intézményben van.
"
SZER, Magyar híradó:
Torgyán véleménye
"- Dr. Torgyán
József, a Kisgazdapárt frakcióvezetője. Mi a véleménye az MDF és
SZDSZ megállapodásairól?
- Hát ugye ezt több részletben kell megvizsgálni, mert a
megállapodásnak a személyi cserére vonatkozó része, tehát az, hogy
ne a Demokrata Fórum adja az ideiglenes köztársasági elnököt, hanem
a Szabad Demokraták Szövetsége, mégpedig konkrétan Göncz Árpád
személyében, ezzel kapcsolatban nincs észrevételünk, annál inkább
sem, mert Göncz Árpád, az valamikor kisgazdapárti volt.
Ami viszont a megállapodás további részeit illeti, meg kell
jegyeznem, hogy azok alapvető alkotmányjogi és közjogi
rendelkezéseket érintenek, ezért ezekkel kapcsolatban nekünk érdemi
és többrétű észrevételünk lesz.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Országgyűlési interjúk - 1. folyt.
|
- Bibó István 1956 emléke számomra. 1956 második szakaszában a szabadságharc leverése után próbáltunk mi közösen kiutat találni abból a kétségbeejtő helyzetből. Együtt is ítéltek el bennünket. Donáth Ferenc pedig felejthetetlen szerepet játszott a demokratikus ellenzék létrehozatalában, a Bibó emlékeinek a szerkesztésében, amit együtt csináltunk és hát mint tudottá vált, alapító tagja voltam a Hálózatnak is, alapító tagja a Szabad Demokraták Szövetségének, jelenleg is - mindaddig, amíg elnökké nem választott a tanács tagja. Előtte pedig (...vételi zavar ...)
- Emellett a megbizatásod mellett írói, műfordítói és Irószövetség elnöki munkádat hogyan fogod tudni végezni?
- Az írószövetségbeli jelenlegi elnöki munkámat gondolom addig tudom csinálni, amíg a végleges megválasztásom megtörténne, utána az alkotmány tiltja, hogy az ember akár társadalmi, akár politikai szervezet vezetésében részt vegyen.
Az írói munkám hogyan tudom végezni, még így áttekinteni sem tudom. Egy biztos, nagyon hasznos tapasztalat lesz a későbbi író számára.
- Baráth Edina Király Zoltántól érdeklődött, hogy az első parlamenti ülésszak előkészítésével kapcsolatban elégedett-e?
- Az előkészítéssel kapcsolatban, a részletkérdésekben teljesen elégedett vagyok, egyetlen dologban nem: érzek egy olyan rendszerváltást is túlélő, módszerbeli maradványt, ami nem különbözik számomra az MSZMP-stílustól. Az tudniillik, ahogy a pártok itt a parlament tisztségviselői megválasztását előkészítették, illetve ahogy ezt eltitkolták a frakciók elől, ahogy kész helyzet elé állították a frakciókat. Gyakorlatilag itt most nekem nem marad más - ugyanúgy mint 5 évvel ezelőtt, hogy a Lázár-kormány Grósz-kormányra változásánál -, hogy tudomásul vegyek egy helyzetet és vagy megszavazom, vagy nem. Ez a lehetőség maradt számomra, de ennek alakításában, formálásában, véleményezésében semmilyen lehetőségem nem volt. (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|