|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Művelődési Minisztérium felhívása
"Nem kétséges: elsősorban az állami, politikai, társadalmi és
gazdasági életben vezető szerepet játszott személyiségek közül sokak
birtokában (leszármazottaik birtokában) lehetnek olyan dokumentumok,
amelyek az általuk betöltött közfunkció gyakorlása során
keletkeztek, s rendeltetésszerű helyük nem magánszemélynél, hanem
levéltári intézményben van.
"
SZER, Magyar híradó:
Torgyán véleménye
"- Dr. Torgyán
József, a Kisgazdapárt frakcióvezetője. Mi a véleménye az MDF és
SZDSZ megállapodásairól?
- Hát ugye ezt több részletben kell megvizsgálni, mert a
megállapodásnak a személyi cserére vonatkozó része, tehát az, hogy
ne a Demokrata Fórum adja az ideiglenes köztársasági elnököt, hanem
a Szabad Demokraták Szövetsége, mégpedig konkrétan Göncz Árpád
személyében, ezzel kapcsolatban nincs észrevételünk, annál inkább
sem, mert Göncz Árpád, az valamikor kisgazdapárti volt.
Ami viszont a megállapodás további részeit illeti, meg kell
jegyeznem, hogy azok alapvető alkotmányjogi és közjogi
rendelkezéseket érintenek, ezért ezekkel kapcsolatban nekünk érdemi
és többrétű észrevételünk lesz.
"
|
|
|
|
|
|
|
Keletnémet - privatizáció
|
Bonn, 1990. május 2. szerda (UPI) - Az NDK az állami
vállalatok privatizálásakor a részvények felét saját állampolgárai
számára szándékozik fenntartani - idézte a UPI hírügynökség az
állami vagyon kezelésre mindössze két hónapja létrehozott keletnémet
intézmény igazgatóját.
Peter Moreth, a Die Welt című nyugatnémet lapnak nyilatkozott és elmondta, hogy az ügynökség az NDK 8 ezer állami tulajdonban lévő vállalata vagyonának értékét 1000 milliárd keletnémet márkára teszi. Moreth szerint ennek a vagyonnak az értéke 300 milliárd nyugatnémet márka lesz a két fizető eszköz nyári egységesítése után. Mint mondotta, a tervek szerint a vagyonkezelő ügynökség állami tulajdonú holdinggá alakul, amely elősegíti majd az NDK gazdaságának piacgazdasággá való átalakulását, valamint tanácsaival és tőkéjével segíti a helyi vállalatokat.
Sok keletnémet úgy vélekedik, hogy a tanácsok és a tőke már megkésett. Walter Romberg keletnémet pénzügyminiszter szerint ugyanis a keletnémet ipari és más vállalatok húsz százaléka nem lesz képes elkerülni a fizetésképtelenséget. Az állami vállalatok részvényeinek eladását várhatóan 1990 második felében kezdik el azt követően, hogy a keletnémet parlament megalkotja az ehhez szükséges törvényeket. +++
1990. május 2., szerda 13:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|