|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Sevardnadze-visszhang-NSZK
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. december 20. csütörtök (MTI-tud) -
Németországban meglepetéssel, megrökönyödéssel és sajnálkozással
fogadták azt a hírt, hogy csütörtökön Moszkvában Eduard Sevardnadze
szovjet külügyminiszter bejelentette lemondását. Helmut Kohl
kancellár Berlinben az új német parlament alakuló ülésének egyik
szünetében drámainak nevezte Sevardnadze lépését. A külügyminiszter
döntésének egyik oka az lehet, vélekedett Kohl, hogy a szovjet
polgárok figyelmét rá akarta irányítani a peresztrojkára leselkedő
veszélyekre. A német kancellár reméli, hogy Mihail Gorbacsov képes
sikerre vinni reformpolitikáját, és Sevardnadze elhatározása nem
pályafutása végének a kezdetét jelenti. Most azonban nincs itt az
ideje annak, hogy Gorbacsov jövőjéről spekuláljunk - tette hozzá
Helmut Kohl.
A hivatalos Bonn kíválóan együttműködött Sevardnadzéval, a német problémák iránt nagyfokú érzékenységet tapasztalt nála, s úgy tartják, hogy Gorbacsov mellett ő az a másik szovjet politikus, akinek Németország újraegyesülését köszönhetik. Genscher külügyminiszter és Sevardnadze összesen 16 alkalommal találkozott egymással és barátság alakult ki közöttük. Genscher csütörtökön egy nyilatkozatban kifejtette, Sevardnadze döntése még inkább szükségessé teszi, hogy nyugaton véglegessé váljon a felismerés: a reformerőket a lehető legátfogóbban segíteni kell.
Heinrich Vogel professzor, a kölni Keletkutató intézet vezetője Sevardnadze bejelentését úgy értékelte, hogy a külügyminiszter Gorbacsovot nyilvános állásfoglalásra akarja késztetni a konzervatív erőkkel folyó csatában. ,,Amennyiben Gorbacsov elfogadja Sevardnadze lemondását, a katonai-ipari komplexum és a KGB foglyává válik, s már nem lesz tere szabad döntések meghozatalára,, - vélekedett Vogel, aki szerint számos konzervatív ,,a birodalom kiárusításának motorját,, látja a grúz származású külügyminiszterben. (folyt.)
1990. december 20., csütörtök 16:48
|
Vissza »
|
|
Sevardnadze-visszhang-NSZK (2.rész)
|
Egy másik Szovjetunió-szakértő, Wolfgang Leonhard, aki sokáig élt Moszkvában, a Deutschlandfunknak adott interjúban kifejtette, hogy Sevardnadze döntése nyomán további polarizálódás várható, s még a polgárháború lehetősége sem zárható ki. A peresztrojkát azonban Leonhard professzor nem temetné el. Sikerének lehetőségét abban látja, hogy Gorbacsovnak először középutasságra kell törekednie, s ebből a pozícióból kell ismét küzdenie reformjainak sikeréért.
A másik lehetőség Leonhard szerint az, hogy a ,,haza megmentésére alakult bizottság,, hangadói vagy szimpatizánsai nyernek teret, például Ivan Polozkov, az orosz KP vezetője, Borisz Gidaszpov Leningrád párttitkára, Krjucskov, a KGB vezetője, s olyan politizáló katonák, mint Gromov, az afganisztáni szovjet csapatok volt főnöke vagy Makasov, a volga-urali katonai körzet parancsnoka.+++
1990. december 20., csütörtök 16:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|