 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, kora reggeli híradás:
Reggeli sajtó
"A Times jelenti: a
Franciaországba érkező Baker amerikai külügyminiszter úgy látszik
bizonyos kétségeket ébresztett az Irak elleni nyugati és arab
szövetségesek körében annak kapcsán, bevessenek-e katonai erőket,
hogy megszüntessék Kuvait Irak általi megszállását.
Az Independent szerint Thatcher miniszterelnök vonakodva bár, de
végül is beleegyezett, támogatja az amerikai lépést, hogy
szorgalmazzák az ENSZ-határozat létrejöttét, ami lehetővé teszi a
katonai beavatkozást a Perzsa-öböl térségében. Már több mint három
hónapja - pontosabban 100 napja -, hogy Szaddám Huszein katonai erői
elfoglalták Kuvaitot, írja az Independent vezércikke, s a világra
egyreinkább a háború fenyegető árnyéka vetődik. A lap szemügyre
veszi hogyan alakult ki a válság, majd megállapítja: az iraki vezető
egyik fázisban sem mutatott hajlandóságot a visszavonulásra, illetve
csak olyan feltételek mellett melyeknek teljesítését összekapcsolták
Izrael visszavonulásával az elfoglalt területekről.
A Financial Times ugyanakkor féloldalas cikkében szemügyre veszi
az Öböl válság kapcsán teendő esetleges katonai beavatkozás minden
aspektusát. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Budapest, 1990. november 10. Pisont István (b, Honvéd) és Nagy Tamás harcol a labdáért a Budapest Honvéd-PMSC labdarúgó mérkőzésen a Bozsik stadionban. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

CBS: ,,A Nyugat új falat épít Európában,,
|

10:13
|

Washington, 1990. november 10. szombat (MTI-tud) - A Nyugat,
amely a hidegháború alatt a határok eltüntetésére bíztatta
Kelet-Európát, most maga emel új falat - mutatott rá a CBS-hálózat
péntek esti riportja. A nagy amerikai televíziós társaság tudósítója
magyarországi és ausztriai felvételekkel mutatta be, hogy miként
próbálnak kelet-európaiak (főként romániaiak) kijutni Nyugatra, de
már az osztrák hadsereg megállítja és visszaküldi őket. - Jövőre,
amikor a kormány ígérete szerint a szovjet állampolgárok is
akadálytalanul utazhatnak majd, várhatóan a Szovjetunióból is
tömegek próbálnak Nyugat-Európába jutni, a Nyugat azonban kezükre
csapja majd az ajtót. Egy évvel a berlini fal lerombolása után új
emelkedik Európában, de ezt a Nyugat építi - hangoztatta Tom Fenton,
a CBS európai főtudósítója.
|

Tovább »
|
 |

Hivatásos Vadászok Országos Szövetsége
|

11:37
|

1990. november 10., szombat - Érdekvédelmi, érdekképviseleti
és szakmai feladatokat ellátó országos szövetségbe tömörül az ország
mitegy 2000 hivatásos vadásza. Ezt szombaton Tatabányán mondták el,
a Hivatásos Vadászok Országos Szövetsége Komárom-Eszergom megyei
szervezetének alakuló ülésén. Az új szervezet létrehozását az
indokolja, hogy a hivatásos vadászok már nincsenek megelégedve az
érdekük ellátására hivatott szakszervezetek eddigi tevékenységével.
Ezért határozták el egy, az eddiginél következetesebb, társadalmi,
gazdasági, szociális és kulturális feladatokat végző szövetség
megalakítását. E cél érdekében a közelmúltban országos koordinációs
bizottság alakult. A testület azóta kidolgozta a HIVOSZ alapszabály-
és programtervezetét. Ebben úgy fogalmaztak: a hivatásos vadászok
erkölcsi és anyagi megbecsülése már régóta nem áll arányban a
természet és a vadállomány gondozásában, megóvásában, a természeti
értékeket őrző vadgazdálkodásban betöltött szerepének fontosságával.
A szövetség szorgalmazza, hogy a hivatásos vadászok a jelenlegivel
szemben ne a vadásztársaságok alkalmazottai legyenek, hanem a megyei
önkormányzatoké. A HIVOSZ beleszólási illetve véleményezési jogot
kér a tagjait érintő mindennemű szabályozás előkészítő folyamatába.
Fontosnak tartja például, hogy a vadászok testi épségét, biztonságát
veszélyeztető fegyvervásárlási és fegyvertartási engedélyeket csak a
vadászok érdekeinek messzemenő figyelembe vételével adják ki a
hatóságok.
|

Tovább »
|
 |

Az MSZP kongresszusának második napja (1. rész)
|

14:14
|

1990. november 10., szombat - Az önmarcangolást elvető
állásfoglalások fóruma volt szombaton az MSZP kongresszusának
második napja. Horn Gyula elnök politikai helyzetelemzésében
kijelentette, hogy jelenleg egyetlen stabil működö hatalmi tényező
van, ez pedig a Magyar Parlament. Ugyanakkor működését joggal
bírálják, hiszen a képviselők tevékenységét elsősorban a pártérdekek
motiválják. Horn Gyula véleménye szerint a kormány tagjainak szakmai
felkészültsége, koncepciós készsége is hiányos. A társadalmi
feszültségeket növeli a politikai stílus, a Horthy-rendszer utáni
nosztalgia, és a tekintélyelvűség megjelenése. Horn Gyula szerint a
múlt állandó emlegetése is tévútra vezet. azt pedig egyenesen jogi
képtelenségnek tartotta, hogy a múlt politikai döntéseiért
felelősségre vonásra kerüljön sor. Ugyanakkor ígéretesnek vélte a
kormány stílusváltását, amelyre egyébként a miniszterelnök is
ígéretet tett.
|

Tovább »
|
 |

Viláháborús emlékmű avatása Németkéren - Balsai István
|

19:29
|

1990. november 10., szombat - Az első és a második
világháború hőseinek, áldozatainak emlékművét avatták fel szombaton
a Tolna megyei Németkéren. A helyi lakosság, valamint a faluból
Németországba kitelepített családok által közösen állított
emlékművet Balsai István igazságügyminiszter leplezte le. Beszédében
emlékeztetett a magyar népet a második világháborúban és az azt
követő években ért veszteségekre. Hangoztatta:: négy évtizednek
kellett eltelnie ahhoz, hogy nyíltan és nyilvánosan
megemlékezhessünk mély gyászunkról, maradandó emlékművet
állíthassunk a távoli harcmezőkön elesetteknek vagy a hazából
elhurcolt és oly sokáig várt, de soha haza nem térő apáinknak,
testvérünknek, barátunknak.
|

Tovább »
|
 |

A koronát jövőre is jegyzi az MNB
|

18:07
|

1990. november 11., vasárnap - Tervei szerint a nem
konvertibilis valuták közül jövőre már csak a csehszlovák koronát
jegyzi az MNB - közölte az MTI érdeklődésére Menich György, a Magyar
Nemzeti Bank főosztályvezetője. Elmondta: a magyar kiutazók
"KGST-valuta" vásárlásainak már most is 85 százalékát a csehszlovák
korona teszi ki. Júliustól már az MNB is csak a csehszlovák koronát
váltja be, a többi nem konvertibilis valutát nem fogadja el a
külföldi turistáktól. A többi nem konvertibilis valuta, így például
a rubel, a lej, a leva és a zloty iránt minimális az érdeklődés.
|

Tovább »
|
 |

Jövedelemkockázati Alap létrehozását javasolja a MOSZ
|

18:09
|

1990. november 11., vasárnap - Jövedelemkockázati Alap
létrehozására tett javaslatot a Mezőgazdasági Szövetkezők és
Termelők Országos Szövetsége. Az elképzelések szerint az alapból
üzemviteli kölcsönt vehetnének fel a tagok átmeneti pénzügyi
gondjaik megoldására, elemi károk esetén pedig - a jövedelemkiesés
ellensúlyozására - végleges juttatást igényelhetnének. A
kezdeményezés hátterében az áll, hogy az új csődjogi szabályozás
megszünteti az állami szanálás intézményét, s ezzel megszűnik az
elemi károk, vagy kedvezőtlen időjárás, például aszály miatt
bekövetkező terméskiesés állami pénzügyi rendezésének lehetősége is.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|