 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
BBC, kora reggeli híradás:
Sajtószemle
"Az újságok
címlapjait továbbra is a legfontosabb belpolitikai kérdés, a
konzervatív párt elnökválasztási küzdelme uralja. Hiszen az
elkövetkező napok tétje az, hogy ki lesz Nagy-Britania új
miniszterelnöke. A belső oldalakon is nagy terjedelemben
foglalkoznak a lapok a három jelölt jellemrajzával, győzelmi
esélyeik latolgatásával. Tovább folyik a thatcheri korszak
mérlegének készítése is és azok is hallatják hangukat, akik számára
keserűséget okozott Thatcher megbuktatásának ténye és mikéntje.
A Daily Telegraph címlapján fénykép látható, a konzervatív párt
egyik dél-angliai szervezetének két tagja, Michael Heseltine londoni
otthonának kerítéséhez láncolta magát, hogy imígyen, jelképesen
tiltakozzon az első választási fordulóban színre lépett elnökjelölt
ténykedése ellen. A vaskerítéshez bilincselt tiltakozók melletti
táblán a felirat: Maggie naggyá tett bennünket, Heseltine pedig
tönkre.
A Sun című bulvárlap sem fogalmaz kíméletesen: kifelé az
árulókkal, harsog a szalagcím, majd a kérdéses cikk arról számol be,
hogy azok a rebellis parlamenti képviselők, akik leszavazták
Thatchert most maguk is hamarosan a támadások kereszttüzében
találhatják magukat, konzervatív választóik részéről annyira
felbőszítette őket, ahogy Thatcher asszonnyal elbántak.
A Daily Telegraph arról ír, hogy Michael Heseltine választási
kampánya a két kabinet-miniszter John Major és Douglas Hurd ringbe
szállásával most kisebb gőzerővel folyik. A szűkebb kormány egyre
inkább egységes frontot alkot Heseltine ellenében. Eddig még
egyetlen kabinet-tag sem jelezte, hogy Heseltinet támogatná.
A Guardian hangsúlyozza, hogy a választási kampányban most
mindhárom jelölt a községi fejadó esetleges megreformálását helyezte
kilátásba.
"
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Budapest, 1990. november 24. Fradi szurkolók biztatják a Ferencváros csapatát az FTC-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen, a Fáy utcában november 24-én. A végeredmény: 3:2. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

A történelmi szociáldemokraták országos értekezlete
|

14:00
|

1990. november 24., szombat - A Magyarországi
Szociáldemokrata Párt Szeniorátusa és Veterán Testülete (történelmi
szociáldemokraták) szombaton országos értekezletet tartott. A több
mint kétszáz résztvevő áttekintette a párt helyzetét. Leszögezték: a
párton belül egyes személyek, csoportok - személyi ambícióktól
vezérelve - kérdőjelezik meg az egyébként törvényes XXXVII.
kongresszus legitimitását, ezzel lejáratják a szervezetet,
félrevezetik a tagságot.
|

Tovább »
|
 |

MDF nagygyűlés Székesfehérvárott (Lezsák Sándor)
|

16:38
|

1990. november 24., szombat - Az elnökségi tagságától való
megválás gondolatát fontolgatja Lezsák Sándor, az MDF alelnöke. Mint
szombaton Székesfehérvárott az MDF Fejér megyei szervezeteinek
nagygyűlésén - mintegy hangosan gondolkodva - kifejtette: a terv
megvalósítására egyrészt személyes körülményei késztetik, másrészt
keresi azt a helyet, ahonnan az eddiginél is többet tudna tenni a
pártért, a mozgalomért. A hőskorszak után - mondta - most már
azoknak az embereknek kell gyakorolniuk a politikát, akik azt
élethivatásuknak tekintik. A mozgalom elindítói, a lakitelki
gondolat megfogalmazói viszont a jövőben nagyon sokat tehetnek a
politikai erőt tápláló mozgalmi és szellemi erőtér, háttér
megteremtéséért.
|

Tovább »
|
 |

Petre Roman - magyar-román viszony
|

17:30
|

Bukarest, 1990. november 24. szombat (Rompres) - Románia és
Magyarország között nincs vita Erdélyről, következésképpen nem
létezik semmiféle nemzetközi kérdés sem ebben a tekintetben -
jelentette ki Petre Roman román miniszterelnök a La Prensa című
argentín lapnak adott nyilatkozatában. Roman csütörtökön indult
három latin-amerikai országot érintő körútra.
|

Tovább »
|
 |

Ülést tartott a nőszövetség elnöksége
|

19:11
|

1990. november 24., szombat - Az elmúlt években tovább
csökkent a nőkérdés iránti társadalmi érdeklődés - állapította meg a
Magyar Nők Szövetsége (MNSZ) szombati választmányi tagokkal
kibővített - elnökségi ülése, amelyen összegezték a nőszövetség
megalakulása óta eltelt másfél év tapasztalatait. Hangsúlyozták,
hogy az MNSZ tevékenységét számos kedvezőtlen külső és belső tényező
befolyásolta. A szinte mindent elborító pártcentrikus szemlélet a
nem pártként működő szervezeteket a közélet perifériájára
szorította. Sem kellő nyilvánosságot, sem érdemi támogatást nem
kaptak az állampolgárok civil szervezetei, köztük az MNSZ sem.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|