 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Amerika Hangja, Világhíradó:
A helyhatósági választások második fordulója
"Azt hiszem, ezekben a percekben senki sem merne jósolni, mert
ugyan az első forduló érvénytelen eredménye a liberális ellenzék
sikerét hozta, ám nem biztos, hogy ma ugyanazok mentek el, mint két
héttel ezelőtt szavazni. Így a meglepetések napját élhetjük át
Magyarországon. Mert hogy egy-egy körzetből, ahol 8-10 jelölt is
volt, az illető hiába kullogott a sor végén, nem lépett vissza, így
ha nagy a családja, rokonsága, ismeretségi köre, akár első, azaz
nyerő is lehet a két héttel ezelőtti választásokkor.
Ma 159 polgármestert, a nagyobb városokban 1710 egyéni
képviselőt választottak, ugyanakkor 149 listán dől el, hogy melyik
párthoz vonzódnak jobban az emberek. Persze ez már eldőlt az első
fordulóban, amelyet kár szépíteni: a független jelöltekkel szemben a
pártok csúfos vereségét hozza."
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Budapest, 1990. október 14. Csaknem 5 millió választópolgár járulhatott október 14-én az urnákhoz az önkormányzati választások második fordulóján. A falvak kivételével lényegében mindenütt meg kell ismételni a szavazást. Felvételeink az Országos Választási Központban készültek. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Találkozó Gorbacsovnál
|

09:28
|

Moszkva, 1990. október 14. vasárnap (MTI-tud.) - A három
balti köztársaság és Grúzia kivételével valamennyi szövetséges
köztársaság képviseltette magát azon a szombati találkozón, amelyen
Mihail Gorbacsov szovjet államfő folytatott megbeszélést a
köztársaságok képviselőivel.
|

Tovább »
|
 |

Jeszenszky Géza Baden-Württembergben
|

12:04
|

Bonn, 1990. október 14. vasárnap (MTI-tud) - A
dél-németországi Baden-Württemberg tartományban töltötte a vasárnap
nagy részét Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter. A Stuttgart
melletti Göppingenben részt vett és Lothar Spa:th tartományi
miniszterelnök társaságában felszólalt az ,,Európa Nap,,
rendezvényein, amelyet az Elüldözöttek Szövetségének tartományi
szervezete rendezett. Zömmel Baden-Württembergben élnek az 1945 után
Magyarországról kitelepített német ajkúak és leszármazottaik is.
|

Tovább »
|
 |

Jubileumi szerb ünnepségek Szentendrén
|

12:10
|

1990. október 14., vasárnap. - Vasárnap a szentendrei szerb
székesegyházban tartott ünnepi püspöki misével folytatódott a
törökök elől Szentendrére menekült 40 ezer szerb család
letelepedésének 300. évfordulója alkalmából rendezett
ünnepségsorozat. A misét az ünnepségre hazánkba látogató szerb
egyházi küldöttség vezetője Vukovics Száva szerbiai püspök és
Nikolaj Mrgya dalmáciai püspök közösen celebrálta a magyarország
szerb ortodox tagság képviselőinek részvételével.
|

Tovább »
|
 |

Mártíremlékmű a budapesti Duna-parton
|

14:14
|

1990. október 14., vasárnap - Mártíremlékművet avattak
vasárnap a pesti Duna-parton, a Jászai Mari térnél. Azon a helyen
áll, ahonnan az 1944-45 telén a folyóba gyilkolta áldozatait a
nyilas rémuralom. Alkotója Stein Anna, a Párizsban élő szobrász- és
festőművész az Égbekiáltó címet adta művének. Az aszfalt színtjébe
sűllyesztett, jelképes sír avatásán Schweitzer József, az Országos
Rabbiképző Intézet igazgatója és Horváth Balázs belügyminiszter
mondott beszédet. Az ünnepségen a fővárosiak ezrei vettek részt.
Jelen voltak a parlamenti pártok és az izraelita felekezet
képviselői. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

MDF sajtótájékoztató - Lezsák Sándor
|

21:36
|

1990. október 14., vasárnap - ,,Remélem, csupa jó hírrel
szolgálhatok az éjszaka folyamán. Most a legjobb hír az, hogy
zavartalanul lefolyt a választás, és bárhogy is alakul az eredmény,
hiteles önkormányzatok alakulhatnak majd meg - kezdte
sajtótájékoztatóját vasárnap este Lezsák Sándor, az MDF alelnöke.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|