|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József miniszterelnök látogatása az OMÉK-on - A
Vásárváros pénteki eseményei (3. rész)
|
A céget három millió dollár alaptőkével hozták létre, amihez a bábolnaiak kétharmad, az amerikaiak egyharmad részben járultak hozzá. A cégnél 1991-ben 3,5 millió, azután évente 4,5 millió szülőpárt nevelnek.
Az OMÉK-on jelentette be Csáky Csaba, a Magyar Falusi Vendégfogadók Szövetségének elnöke, hogy megalakult szövetségük ifjú barátainak köre. A szövetségnek jelenleg 414 tagja van, és már készül az újabb katalógusuk, amely 9 nyelven tájékoztatja az érdeklődőket a vidéki vendégfogadók nevéről, címéről, telefonjáról. Az új kiadványban már azt is közlik, hogy hol tudnak mozgássérülteket fogadni. Megkeresték szövetségüket a világkiállítás rendezői, akik szintén számítanak ennek a hálózatnak a munkájára.
Az OMÉK és a BUDATRANSPACK kiállításai a hét vége mindkét napján a szokásos nyitva tartással, 9-19 óráig várják a látogatókat. (MTI)
1990. szeptember 7., péntek 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|