|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Nyírádi bányazárás, Csab-pusztán bányanyitás - Sajtótájékoztató
Tapolcán
|
1990. július 2., hétfő - Vasárnap reggel befejezték a munkát
a vízveszélyes nyírádi bauxitbányákban, és hétfő reggel megkezdték a
termelést az új csab-pusztai bányában - jelentette be a hétfőn,
Tapolcán megtartott sajtótájékoztatón Fazekas János, a Bakonyi
Bauxitbánya Vállalat vezérigazgatója.
Szinte percnyi pontossággal hajtották végre a Minisztertanács 1989. április 20-án hozott határozatát, amely a Dunántúli Középhegység térségében megbomlott vízháztartás környezeti hatásainak ellensúlyozására, a hévízi tó védelmére 1990. június 30-ára tűzte ki a nyírádi bauxitbányászat befejezésének határidejét.
A Magyar Alumíniumipari Tröszt ennek megfelelően módosította bányászati tervét: túlmunkával, a termelőerők koncentrálásával meggyorsította a Nyírád térségi bauxitvagyon kitermelését. Emellett leállították a már 120 millió forintos beruházással feltárt lengyelmajori bánya építését. További 140 millió forintot költöttek a megszűnő bányák termelését pótló, csab-pusztai I-es bánya korábbi megnyitására. Az új bánya - amely a felmérések szerint nem veszélyezteti a karsztvízkészletet - az év második felében 180-200 ezer tonna bauxitot termel.
A bányászati érdekből történő vízkiemelést az év végéig fejezik be, és a jövő évben a jelenlegi 200-220 köbméter víz helyett csupán percenként 40-60 köbmétert emelnek ki a térség ívóvízellátására.
Elmondták, hogy a hévízi tó hozamában némi javulás tapasztalható, de a karsztvízrendszer visszatöltődéséhez évek szükségesek. A szakértők reménykednek abban is, hogy a karsztvízkészlet fokozatos feltöltődésével egyes régi, elapadt források is megélednek. A térség vízháztartását, környezeti és hidrogeológiai változásait a jövőben is műszeres megfigyelőhálózat ellenőrzi.
Bejelentették a sajtótájékoztatón azt is, hogy a csab-pusztai új bányával a foglalkoztatási gondok is megoldódtak. A régi bányák megszűnésével, ugyan kevesebb munkáskézre lesz szükség, de csak a csökkent munkaképességű bányászokat kellett nyugdíjazni, illetve a közeli időszakban 70-80 ember korengedményes nyugdíjazására lesz szükség. (MTI)
1990. július 2., hétfő 18:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|