|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József Mitterrand-nál
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. június 22. péntek (MTI-tud) - Péntek este az
Élysée-palotában Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke
fogadta Antall Józsefet, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.
Az Élysée udvarán a köztársasági gárda díszőrsége katonai tiszteletadással üdvözölte a magyar kormányfőt.
Az elnök a dolgozószobájában fogadta Antall Józsefet, akinek kíséretében volt Somogyi Ferenc, a külügyminisztérium államtitkára.
Francois Mitterrand szívélyesen üdvözölte a magyar miniszterelnököt. Antall József azoknak a tapasztalatoknak rövid összegzésével kezdte a beszélgetést, amelyeket eddigi - mindössze háromhetes - miniszterelnöki tevékenysége során szerzett.
Az újságíróknak engedélyezett rövid idő alatt a beszélgetés azzal folytatódott, hogy a magyar miniszterelnök képet adott az ország belpolitikai helyzetéről.
Antall József előzőleg szálláshelyén találkozott Jacques Chirackal, a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) elnökével. A Magyar Demokrata Fórum és a Tömörülés a Köztársaságért között már huzamosabb ideje szívélyes, baráti kapcsolat áll fenn, az RPR egyik támogatója volt az MDF felvételének az Európai Demokratikus Unióba. +++
1990. június 22., péntek 19:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|