|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Antall - bonni előzetes
|
Császár Tibor és Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Stuttgart, 1990. június 21. csütörtök (MTI-TUD) -
Baden-württembergi vendéglátója, Lothar Spa:th tartományi
miniszterelnök társaságában kezdte csütörtöki munkanapját Antall
József. A közös villásreggeli alkalmat adott a szerda esti
találkozáskor megkezdett kötetlen eszmecsere folytatására.
Már az esti találkozó körülményei sem voltak mindennapiak: a stuttgarti új kastélyban javában zajlott a magyar miniszterelnök üdvözlési ceremóniája, Antall József éppen Dietmar Schlee tartományi belügyminiszter köszöntő szavaira válaszolt, amikor betoppant Lothar Spa:th. Ekkor érkezett vissza ugyanis Moszkvából, ahol Mihail Gorbacsovval is találkozott. A baráti üdvözlést követően Antall József meg is jegyezte: így összevethetik majd az ott szerzett tapasztalataikat - utalva ezzel saját nemrégiben tett moszkvai látogatására.
A baden-württembergi kormányfő a vendég tiszteletére adott díszvacsorán sem mulasztotta el hangsúlyozni a németség háláját a nemzeti egység kiteljesedéséhez nyújtott magyar támogatásért.
Csütörtökön, hivatalos NSZK-beli látogatásának zárónapján kerül sor a magyar kormányfő legmagasabb szintű találkozóira. Stuttgartból Bonnba utazik, ahol katonai tiszteletadással fogadják a kancellári hivatal előtt. Helmut Kohl és Antall József megbeszélésén Magyarországnak az európai integrációhoz való csatlakozása várhatóan éppúgy szóba kerül, mint a kormánynak az a szándéka, hogy az egységessé váló Németországgal az eddigieknél is szorosabb kapcsolatokat alakítson ki. A miniszterelnököt fogadja Richard von Weizsacker, az NSZK szövetségi elnöke is. +++
1990. június 21., csütörtök 07:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|