|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Ifjúsági alapítvány
|
-------------------
München, 1990. május 31. (SZER, Magyar híradó) - A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány a KISZ utódszervezetének, a Demisznek a tulajdonában és kezelésében lévő ingatlanok megőrzésére jött létre, és a Demisz szerint ebben nincs semmi hatalomátmentés vagy üzletelés. Hogy minden vádaskodás nélkül valami mégsincs rendben, hogy nem látszik kellőképpen biztosítottnak az egész magyar fiatalság számára eredményes kihasználása a közös vagyonnak, azt jelzi részben egy négy ifjúsági szervezet által aláírt közös állásfoglalás, részben pedig két indítvány: egy önálló és egy módosító a parlamentben. A részletek tisztázására Barát Edinát kértük:
Deme Zoltán országgyűlési képviselő önálló képviselői indítványt nyújtott be a parlamentbe a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány felülvizsgálatáról. Ennek módosítását kéri Deutsch Tamás, a Fidesz képviselője, aki egyébként egy állásfoglalást is aláírt a Fidesz nevében -, s akik még aláírták: Kereszténydemokrata Fiatalok Szövetsége, Ifjúsági Demokrata Fórum és Magyar Úttörők Szövetsége.
Deutsch Tamást kérdeztem: mi az önálló indítvány és az ő módosító javaslatának a lényege?
- Deme Zoltán képviselőtársam önálló indítványának lényege az, hogy bár véleményünk szerint is a létrehozott Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány sok problémát vet fel, azonban mivel a tavaly nyáron elkezdett, az ijfúsági célú vagyonok társadalmasításáról folyó tárgyalásokon már abban megállapodtunk, hogy jobb konstrukció nincsen, mint egy alapítvány, illetve talán egy alapítványkonstrukciónál jobb nem is kell, ezért az ilyen célú vagyonok működtetésére egy alapítvány létrehozását szükségesnek tartjuk. (folyt.)
1990. május 31., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|