|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
- Kitüntetések - 1. folyt.
|
Tisztelet tehát Csoóri Sándornak, Konrád Györgynek, Mészöly Miklósnak. De nem a Kossuth-díjért, hanem egész életművükért, a nehéz évtizedekben is mindvégig tiszta, emberi és erkölcsi magatartásukért. Példamutatásukon még a Kossuth-díj sem ronthat. És a közvélemény eléggé bölcs ahhoz, hogy ne tekintse nevük mellett szégyenfoltnak e bizony sajnos lejáratott díj emlegetését. Hiszen végül is a sok, máris névtelenségbe süllyedt pártszerző mellett mégiscsak ott voltak a sorban olyanok, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, Veöres Sándor.
De azért valami mégsem stimmel ebben az egészben. És nemcsak az, hogy ezek az írók nem a mostani hatalom emberei, díjazásukat - ha kell ilyen egyáltalán - a szabad választások utáni hatalomnak illett volna átengedni. Ezek a díjak a letűnőben lévő hatalom lelkiismeretének kellettek igazán. A legelegánsabb az lett volna, ha elvállalják: nem adunk díjat, mert nem tudunk kinek adni. Akiknek szeretnénk, azokat nem érdemeljük meg, akiket pedig megérdemelnénk, azokat szégyelljük - ez lett volna az igazán korrekt.
De hát nem tudták megállni, hogy ne adjanak azoknak, akiknek a szép tiszta nevét pedig ez a hatalom - az előző folyamatos jogutódja - bizony nem érdemli meg. És különben is: van valami visszás abban, hogy az az állam, amely mindenhová elérő kezével annyi mindent elvett az országtól és polgáraitól, anyagi javakat és erkölcsi értékeket egyaránt, az díjakkal - és a tetejébe még: rangsorolt díjakkal, mintha ő döntené el ki a legjobb, ki az utána következő legjobb -, ezekkel megsímogatja művészei és tudósai őszülő fejét. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|