|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-sajtóértekezlet
|
----------------------
München, 1990. február 22. (SZER, Magyar híradó) - A Fidesz szokásos, csütörtöki sajtótájékoztatóján ezúttal nemcsak a választásokról, hanem nemzetközi kérdésekről is szó volt. Gadó György tudósítása következik:
- A Fidesz Budapesten és mind a 19 megyében indít listát - közölte az éjszaka befutott legfrisebb jelentések alapján Bozóki András, az ellenzéki szervezet szóvivője a ma délelőtti sajtótájékoztatón.
Közreadták itt a Fidesz országos jelöltlistáját is, amelynek első helyén dr. Orbán Viktor jogász áll. Mint elmondták: értesüléseik szerint eddig csak három pártról bizonyos, hogy országos listát indít - az MDF-ről, az SZDSZ-ről és az MSZP-ről -, a Fidesz tehát a negyedik. Várható természetesen, hogy néhány további párt is bekerül még ebbe az exluzív klubba.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a Fidesz választási vereséget akar mérni az MSZP-re, amelyet különben változatlanul kormánypártnak tart, tekintet nélkül arra a - mint mondotta - tűrhetetlen körülményre, hogy az MSZP sorra határolja el magát saját kormánya intézkedéseitől.
A Fidesz minimális esélyt lát arra, hogy az MSZMP utódpártjai elkerüljék a megsemmisítő kudarcot, épp ezért úgy ítéli, hogy a választási hadjárat során már nem lehet beérni a kommunistaellenesség hangoztatásával, hanem azokra a lényegi vonásokra kell rámutatni, amelyek az egyes ellenzéki pártokat is elválasztják egymástól.
Ennek jegyében kívánja a Fidesz listavezetője páros és nyilvános vitára kihívni a négy legnagyobb párt - a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, valamint a Magyar Szocialista Párt - listavezetőit. (folyt.)
1990. február 22., csütörtök
|
Vissza »
|
|
- Fidesz-sajtóértekezlet - 1. folyt.
|
Ez utóbbi egyébként kapott már hasonló kihívást a Fidesz részéről. Fayer József egyetemi tanársegéd, a szervezet soproni jelöltje már korábban televíziós párvitát ajánlott fel Pozsgay Imrének - aki azonban elutasította ezt.
A sajtótájékoztatón elmondták, hogy a Fidesz 58 nevet tartalmazó országos listáját a szervezet országos tanácsa hétfőn este titkos szavazással fogadta el. Élén öt fiatal jogász áll. Orbánon kívül Fodor Gábor, Fayer József, Ábel János és Kövér László. Rendelkezik azonban a szervezet tucatnyi jeles fiatal közgazdásszal és más szakemberekkel is.
Ismertették a megjelent újságírókkal a nyílt levelet, amelyet csak előzőleg küldtek meg a kormány fejének, valamint az MTI-nek és az országos napilapoknak, annak kapcsán, hogy sajtóértesülések szerint a kormány még a szabad választások előtt meg kíván állapodni a szovjet vezetéssel a szovjet csapatok kivonásáról.
A Fidesz levele aláhúzza: a kormánynak, mely nem szabad választással jött létre, nincs elegendő erkölcsi tőkéje, hogy ilyen tárgyalásokon következetesen képviselje a nemzet érdekeit. A Fidesz úgy látja, hogy a Németh-kormány nem fog törekedni annak elérésére, hogy a szovjet hadakat a lehető legrövidebb időn belül kivonják. Ezért az országos választmány nevében közzétett levél tiltakozik a tárgyalások ellen, és bejelenti, hogy annak eredményét kizárólag abban az esetben ismeri majd el, ha a megkötendő megállapodás június 16-ikát írja elő határidőként a csapatok maradéktalan kivonására.
- Az elhangzottakhoz hadd tegyünk hozzá annyit, hogy jelenleg kizárólag a Németh-kormány tárgyalhat a szovjet csapatok kivonásáról. Lehet hogy választási fogásként eléri, hogy rövidesen nem lesz idegen katona Magyarországon. Kívánom, hogy még sok hasonló választási fogás váljon valóra. +++
1990. február 22., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|