|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Beszélgetés Tabajdi 2.
|
- Így van. A Kollégium tagjai, mint például Hanák Péter, Mészöly Miklós, Bíró Zoltán, Pungor Ernő és más tekintélyes közéleti emberek hasonló álláspontot foglaltak el. Szeretnénk óvni a magyar közvéleményt attól az illúziótól is, hogy az a nagylelkű segítség, amelyet a romániai népeknek nyújtottunk, rögtön automatikus viszonzásra talál majd a szomszéd ország részéről. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy a két ország viszonyában alapkérdésnek számít a gazdasági együttműködés. Javasoljuk a kormányzatnak, a vállalkozóknak és a pénzintézeteknek, hogy hozzanak létre közös bankokat, vegyesvállalatokat akár úgy is, hogy magyar és román, valamint nyugati tőkét vonnak be. Ha ne adj, Isten, egy nehezebb korszak következne a két ország viszonyában, mindezek az intézmények csillapító szerepet tölthetnének be. Jó esetben pedig stabilizáló és előrevivő hatásuk is lenne a magyar-román kapcsolatokban.
A kormány január 4-i ülésén foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne több kulturális terméket, újságot, könyvet, tankönyvet eljuttatni Romániába. A Kollégium ezzel kapcsolatban jelezte, hogy viszonzásképpen Magyarország tegyen meg mindent az itt élő románság oktatási, kulturális helyzetének javításáért. A Ceausescu-korszakban a bukaresti vezetés teljesen lemondott a magyarországi románságról. Emiatt megoldatlan például az óvodai, és általános iskolai képzés, amelyet Magyarország önmaga most sem tud megoldani. Ehhez elengedhetetlen az anyaország, Románia segítsége. A Kollégium vállalta, hogy neves magyar és román közéleti személyiségek részvételével tartandó tanácskozást szervez. Ez kollektív értelmiségi önvizsgálat lenne.
- Térjünk át egy törvénykezési kérdésre. Mikor lesz Magyarországnak nemzetiségi törvénye?
- Az elmúlt hónapokban gyorsítottuk fel a néhány évvel ezelőtt megkezdett, de időközben lelassult munkálatokat e téren. A Titkárság már készített egy törvénytervezetet, amelyet a Kollégium megvitatott. Most véleményezik mások is. Ennek módosított változatát megtárgyaltuk néhány párt, így a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz képviselőivel. További pártok véleményét is várjuk. A nemzetiségi szövetségek is kifejtették álláspontjukat a törvénytervezettel kapcsolatban. Azt tervezzük, hogy a szabad választások után az első törvények között szerepeljen majd a nemzetiségi törvény.
- Mennyire lesz európai színvonalú?
- A törvénynek több újdonsága is van. Egyrészt nagy hangsúlyt helyez az önkormányzatokra, hiszen nem lehet mindent egy központból eldönteni. (folyt.)
1990. január 9., kedd 11:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|