|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Öttusában is szükséges a ,,PLUSSSZ,,
|
1989. augusztus 22. kedd (MTI) - A plusz szó szokatlan írásmódja láttán bizonyára mindenki helyesirási tudatlanságra vagy enyhébb esetben a nyomda ,,ördögére,, gyanakszik. Most azonban nincs tévedés, helyes az irásmód. De hogy mi az a ,,plusssz,, és mi köze van az öttusához? A ,,plusssz,, nem más, mint egy vitaminital, amelyet az egy hét múlva kezdődő öttusa világbajnokság nyitónapján, a vívás idején kortyolhatnak a maratoni tusában kimerült versenyzők. A csodaszer előállítója a Pharmavit Rt. Az 1988-ban svájci- magyar vegyes vállalatként alapított cég ügyvezető igazgatóját, dr. Somody Imrét arról kérdezte az MTI munkatársa: miben rejlik a készitményhatékonysága? - Azzal kell kezdenem, hogy egyelőre csak a svájci részvényes, a HCH Pharma AG ilyen jellegű termékeit fogyaszthatjuk, de szeptembertől valóban - ,,idd meg, amit készitettél,, alapon - a saját C-vitaminos és multivitaminos pezsgőtablettákból meritünk erőt. De hamarosan piacra kerülnek a multivitamin-, energia- és izotóniás italok. Ezek jelentik számunkra, és minden leendő fogyasztó számára a játékhoz, sporthoz és munkához szükséges pluszt. Csak a sportolók itala lesz a Veresegyházán gyártott Plusssz? - Nem, mindenkié. Már eddig is sok sportegyesület, versenyző érdeklődött, mikor és hol tudna hozzájutni a Plusssz-termékcsalád tagjaihoz. Ez azt jelenti, hogy a gyors regenerálódást igénylő sportágak képviselői, akik közül többen eddig devizáért voltak kénytelenek megvásárolni a teljesitőképességet egészséges módon növelő vitaminitalokat, állandó partnereink lesznek. A megfelelő erőállapot azonban nemcsak az élsportoló számára, hanem a természetes mozgásigényű embereknek is fontos. S mivel a ,,plusssz,, erősiti a szervezet ellenállóképességét, segit a megfázás megelőzésében, a frontérzékenység legyőzésében, igy az egész ország a fogyasztója lehet. Egy multivitamin-tabletta például elegendő egy átlagember egésznapi vitaminszükségletének fedezéséhez. És mindez öt forintnál is kevesebbe kerül majd. A Pharmavit Rt. sporttal való kapcsolata ismert, Egerszegi Krisztina olimpiai bajnok úszónőt és edzőjét, Kiss Lászlót is szponzorálják. A budapesti öttusa vb-n szintén feltűnik majd az Rt. emblémája és a pezsgést vizuálisan érzékeltető ,,plusssz,, márkanév. Birja-e erővel, anyagiakkal a fiatal cég? - A szponzorálás valóban nem kis összegeket emészt fel, de cégünk számára az a fontos, hogy a magyar sportolók - köztük Egerszegi Krisztina és az öttusázók - termékeink fogysztásával a lehető legjobb teljesitmények elérésére legyenek képesek, s az ,,átlagfogysztókat,, egészséges életmódhoz segitsük.+++
1989. augusztus 22., kedd 10:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|