|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Egy év után
"Ceausescu egy utolsó nyilvános beszédében huligánoknak és
fasisztáknak bélyegezte a fegyvertelen temesvári tüntetőket, és
lövetett rájuk.
Idén nyáron hasonlóképpen ,,csavargóknak,, (golán), felelőtlen
elemeknek minősültek a bukaresti tüntetők, és erre a célra behívott
,,bányász,, kommandók verték szét őket.
"
SZER, A mai nap:
Vészjelzés II:
Sevardnadze lemondott
" A 62 éves Sevardnadze 1985-ben grúziai pártkarrierje csúcsán,
Gorbacsov szövetségeseként lett külügyminiszter. Kinevezését annak
idején nyugaton kétkedő várakozással fogadták, hiszen semmiféle
külügyi tapasztalata nem volt. Az eltelt évek során azonban
bebizonyította, hogy a Gromiko alatt megmerevedett szovjet
diplomácia képes a megújulásra. Tisztségéből következően pedig
fontos szerepe volt az amerikai-szovjet közeledésben és áttételes
módon a kelet-európai változásokban is.
A Népi Küldöttek Kongresszusán elhangzott rövid lemondó
beszédében Sevardnadze kertelés nélkül jelezte, hogy ellenzi
Gorbacsov központosító hatalmi szándékait."
|
|
|
|
|
|
|
Csoportos határsértés - elsodorták a határőröket
|
1989. augusztus 19., szombat - A magyar-osztrák államhatáron, Sopron térségében Páneurópai Piknik elnevezéssel, az MDF rendezésében nagyszabású, a baráti kapcsolatokat szimbolizáló rendezvényt tartottak szombaton magyar és osztrák résztvevők sokaságával. A BM Határőrség információja szerint a magyar és az osztrák határőrizeti és vámszervek a piknik során Sopronpusztán ideiglenes határátkelőhelyet nyitottak meg, ahol 1945 óta első ízben közösen végezték az ellenőrzést. A magyar-osztrák közeledést és szélesedő együttműködést jelképező rendzevényt azonban a délutáni órákban 40-50 fős csoportokban érkező több mint 150 NDK állampolgár tiltott határátlépési kísérlete zavarta meg. Agresszív fellépésükkel elsodorták a magyar és az osztrák határőröket és vámőröket. A tiltott határátlépést a határőrök csak fegyverhasználattal akadályozhatták volna meg, de tekintettel az államhatárral kapcsolatos politikai felfogásra és a rendezvény nagy jelentőségére, fegyvert nem használtak és más kényszerítő eszközt sem alkalmaztak. Az ideiglenes határátkelőhely a tervezett időpontban zárta kapuját és a soproni határőrkerület intézkedett az államhatár őrizetének megerősítéséről. (MTI)
1989. augusztus 19., szombat 20:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|